FIDESZ.HU > Hírek > Önkormányzat Nyomtatás
Ablak bezárása
Fejlesztik a csapadékvízelvezető-rendszert Nyíregyházán
Mintegy 400 millió forintos költségből fejlesztik a csapadékvízelvezető-rendszert Nyíregyházán - közölte Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP), a város polgármestere hétfőn sajtótájékoztatón.
Létrehozva: 2013. október 14., 12:26 | Utoljára frissítve: 2013. október 14., 14:00

 Az önkormányzati vezető elmondta: a beruházás része egy 263 millió forint értékű európai uniós projekt, amelyhez 90 százalékos arányú támogatást, 237 millió forintot kapott a helyhatóság.
   
A fejlesztés a 120 ezer lakosú szabolcsi megyeszékhely városi 1-es számú, valamint Igrice-csatornáját érinti.
   
A település keleti oldalán lévő városi 1-es számú csatorna medrét két szakaszon bővítik és három új átereszt építenek rajta. Két áteresznél - a belvárosi bujtosi városligetben - gyalogos-, illetve teherhíd is épül. Az 1-es elvezető vizét befogadó Igrice-csatornán ugyancsak építenek két átereszt, az egyik a visszaduzzasztó hatást csökkenti majd.
   
A ligetben két záportározót is kialakítanak, az egyik kétezer köbméter befogadóképességű lesz, a másik 200 köbméteres. A nagyobból visszavezetik majd a vizet a csatornákba, míg a másikban összegyűjtöttet a parkok locsolásra hasznosítják.
   
Kovács Ferenc a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: 20-30 éves lemaradást igyekeznek pótolni a beruházással, amely november 15-ig elkészül.
   
Hozzátette, hogy a belvízgondok további enyhítésére újabb tanulmányterveket és engedélyes terveket készít a nyíregyházi önkormányzat, több záportározó építését tartják szükségesnek, s a megvalósításnál pályázati támogatásokra is számítanak.
   
Nyíregyháza harmadik fontos belvízelvezető-csatornáját, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság tulajdonában lévő Ér-patakot, amely a város nyugati oldalán folyik, két éve, 2011-ben már felújították. A 270 millió forint értékű, az Európai Unió által szintén támogatott beruházás során a szabolcsi megyeszékhely nyírszőlősi városrészében két kilométer hosszúságban tették rendbe a medret. A belvárosban 500 méter hosszúságban mederburkolatot cseréltek, három kilométer hosszban pedig új padkát építettek. Kotrást is végeztek, a kiszélesített szakaszokból kiszedték a felgyülemlett iszapot, abból több mint 7500 tonnányit távolítottak el.