ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Imrike

Létrehozva: 2013. október 15., 09:29
nyomtat küld

Bayer Zsolt: Amit megtettek 2002-ben az országgyűlési választásokon, azzal vádolták meg a jobboldalt Baján. Igen, 2002-ben láncszavazással, a választók szállításával tudtak győzni negyvenezer szavazattal, méghozzá úgy, hogy több mint háromezer szavazókörben egyáltalán nem volt jobboldali szavazóbiztos. Ezeken a helyeken azt csináltak a szavazócédulákkal, amit akartak. Nem csoda, ha nem engedték a szavazatok újraszámlálását, hanem inkább megsemmisítették azokat. (Ugye emlékszünk?) Nos, most elővették a saját régi emlékeiket, és megvádolták mindezzel győztes ellenfelüket. A bíróság pedig azt állapította meg, hogy Baján, a 32-es választókörben KAMPÁNYCSENDSÉRTÉS történt, és ott meg kell ismételni a szavazást. Kezdődött minden elölről. Hazudtak tovább, rendületlenül. A csúcspont az volt, amikor egy Bogád Zoltán nevű Imrike megírta, miszerint gyámhivatalhoz fordult egy bajai szülő, mert a Fidesz kampánya félelmet kelt a gyermekében. Aztán kiderült, hogy maga a cikk írója fordult a gyámhivatalhoz, mert hát ő amúgy az Együtt–2014 alapító tagja, és a kampánystáb aktivistája. Lebukása után pedig csak ennyit közölt lakonikusan: „Ezek technikák, mindent ki kell próbálni.” Hát persze, Imrike…

(Magyar Hírlap, 2013 október 15.)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések