Michl József (Fidesz-KDNP) közölte, a fejlesztéshez a város 371 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott uniós és hazai forrásokból. Az épületben a kajakosok klubháza mellett kerékpáros és bakancsos turistákat kiszolgáló rész is helyet kap, valamint kerékpár- és hajókölcsönző nyílik. Itt rendezik be a tatai fesztiválok kiszolgálóközpontját, valamint a fogyatékkal élők, illetve a kerekesszékesek számára is nyújtanak sport- és turisztikai szolgáltatásokat.
A polgármester köszönetet mondott az előző városvezetésnek is, mivel a fejlesztési projekt több ciklus óta napirenden van a városban. Mint elmondta, a létesítmény és a kerékpárút a nyár elejére készülhet el, a turistautak és pihenőhelyek hálózatának tervezése pedig a napokban kezdődött meg.