FIDESZ.HU > Hírek Nyomtatás
Ablak bezárása
Kocsis: Gyurcsány szavait második őszödi beszédnek is vehetjük
A legdurvább szocialista módszerekkel akarták lejáratni Zsigó Róbertet, a város fideszes polgármesterét a bajai videóval. Kocsis Máté hangsúlyozta: kiderült, hogy a lejárató videót az MSZP rendelte meg.
Létrehozva: 2013. október 21., 10:29 | Utoljára frissítve: 2013. október 21., 12:13

Beismerő vallomásnak, második őszödi beszédnek is vehetjük Gyurcsány Ferenc szavait a szocialisták pártkasszájáról - mondta Kocsis Máté a Ma Reggelben. A Fidesz kommunikációs igazgatója a bajai videóügyról szólva kijelentette: "Ezt a hazugságtempót nehezen fogjuk tudni bírni."

Nem kevesebb hangzott el Gyurcsány Ferenctől, mint hogy az ő volt pártjának, az MSZP-nek „mondjuk ki, két pártkasszája működött, a szavaiból egyenesen erre lehet következtetni, volt egy törvényes pártkasszája, amit az Állami Számvevőszék vizsgált, de azon kívül még kellett hogy legyen egy törvénytelen pártkassza is” – állapította meg a Fidesz szóvivője az M1 Ma reggel című műsorában.

Kocsis Máté felidézte: a történtek után a Fidesz felszólította Mesterházy Attila MSZP-elnököt, tisztázza a helyzetet azzal, hogy ő maga tesz feljelentést, „ha már meg akar újulni, leszámol a múlttal”. Mesterházy Attila azonban nem is válaszolt az ezirányú kérdésekre – folytatta Kocsis Máté, hozzátéve, ezért úgy döntöttek, hogy Gulyás Gergellyel együtt megteszik ők a feljelentést, hiszen "nem lehet szó nélkül elmenni" az ügy mellett.

Mindennél árulkodóbb, hogy maga a volt pártelnök állította az elhangzottakat a saját pártjáról, „ezt vehetjük beismerő vallomásnak”, második őszödi beszédnek – tette hozzá Kocsis Máté.

A bajai videóügyről szólva a Fidesz kommunikációs igazgatója azt mondta: "Zsigó Róbert már a választások előtt megmondta, hogy készül egy ilyen akció, és már akkor feljelentést tett, mert tudomására jutott, hogy őt és a bajai választást lejárató videó készül baloldali megrendelésre. Zsigó Róbertnek jók voltak az információi, a legalantasabb, legsunyibb, leggyávább módon akarták szocialista módszerekkel lejáratni – tette hozzá a szóvivő. - Miután lehullt az álarc, Mesterházy Attila eljön ide és elmondja, hogy Zsigó Róbert nem mond igazat. Az ember esze megáll” - adott hangot véleményének a politikus, aki szerint kiderült, hogy a lejárató videót az MSZP rendelte meg.

A kampány várható hangnemét firtató kérdésre a fideszes képviselő úgy válaszolt: "Ezt a hazugságtempót nehezen fogjuk tudni bírni. Bízunk benne, hogy kicsit konszolidálódik a baloldal, mert ez eddig nagyon agresszív és gyűlöletkeltő."