fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Mesterházy Attiláról és az MSZP-ről lehullott a lepel
2013. október 22., 15:29
Milyen magasra vezetnek a szálak a bajai videó hamisítási ügyben? – kérdezte Kósa Lajos az MSZP-től keddi sajtótájékoztatóján. Gulyás Gergely frakcióvezető-helyettes az eset jogi vonatkozásait érintve aláhúzta: megáll a hamis vád alapos gyanúja.

A Fidesz ügyvezető alelnöke kifejtette: „ma már a Napnál világosabb, hogy amit a szocialisták tagadtak az ügyben, mind igaznak bizonyult”. Mint mondta: bebizonyosodott, hogy valóban hamis a videó és az, hogy közük van hozzá, holott tagadták ezt. Ma már tény az is, hogy az MSZP egyik tagja rendelte meg a felvételt – utalt a szocialista párt sporttagozatának alelnökére Kósa Lajos.

A fideszes politikus szerint egyértelművé vált az is, hogy „a szocialisták b-terve valósult meg”, ami alapján vereségük után megpróbálták lejáratni az egész választást.  Mesterházy Attila közvetlen bizalmi körében vannak azok az emberek, akik az ügyben „meglehetősen fontos szerepet játszottak” – utalt Kósa Lajos a hírek szerint az ügyben érintett Harangozó Tamásra illetve a pártelnök kabinetfőnökére.

„Harangozó most még tagadja, hogy azon az ominózus találkozón jelen lett volna az MSZP-székházban, de minden ki fog derülni, csakúgy, mint az összes MSZP-s hazugság az ügyben” – jegyezte meg.

Mesterházy körmeszakadtáig hazudik

Mesterházy Attila a körmeszakadtáig hazudik – kommentálta Kósa Lajos a szocialista pártelnök azon nyilatkozatát, mely szerint „fideszes összeesküvés áldozata lett”. Azonban, mivel a szocialisták a videó teljes előtörténetének tudtában próbálták lejáratni politikai ellenfeleiket, és becsapni a választókat, elmulasztották annak lehetőségét, hogy tisztázzák magukat – fűzte hozzá, megjegyezve: Mesterházy Attiláról és az MSZP-ről valóban lehullott a lepel. „Minden áron, minden eszközzel, gátlás nélkül, törvényre, jogra fittyet hányva próbálnak hatalomra törni” – mutatott rá a Fidesz alelnöke. Ki fog derülni, hogy valójában kikkel állunk szemben, hogy mi az igazi természete az MSZP-nek – szögezte le. „Egy biztos, nem az MSZP-től, hanem az eljáró hatóságoktól fogjuk megtudni az igazságot” – emelte ki.

Gulyás: Megáll a hamis vád alapos gyanúja

Az eset jogi vonatkozásait érintve Gulyás Gergely kifejtette: megáll a hamis vád alapos gyanúja, azt hogy kivel szemben, az eljáró hatóságoknak kell kiderítenie. A hamis vád tényállásának sajátosságaként említette a képviselő, hogy az alapeljárás lefolytatása alatt csak az eljáró hatóság – jelen esetben a Bács-Kiskun megyei Rendőr Főkapitányság –, tehet feljelentést.

Hozzátette: a hamis vád tényállásánál a gondatlanságot is büntetik két évig terjedő szabadságvesztéssel, az összes többi esetben már nem vétségnek, hanem bűntettnek minősül és súlyosabb büntetési tételt von maga után. Itt nem gondatlanságról, hanem szándékos bűncselekményről van szó – vélekedett Gulyás Gergely.

Itt nem hibáról, hanem bűncselekmény elkövetéséről van szó

A hvg.hu-nak az ügyben játszott szerepéről szólva a Fidesz frakcióvezető-helyettese elmondta: a videó nyilvánosságra hozásával és a hozzá készített kommentárral kimerítette a rágalmazás minősített – nagy nyilvánosság előtt jelentős érdeksérelmet okozva -, esetét. Itt nem hibáról, hanem bűncselekmény elkövetéséről van szó – reagált Gulyás Gergely a hírportál főszerkesztőjének tegnapi nyilatkozatára. A képviselő arról is tájékoztatott, hogy a Fidesz kártérítési pert is indít a hvg.hu ellen, az összeget jótékony célra fogják felajánlani.

(fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: "Tisztázza magát az MSZP!"
Cikk: Ez nem egyszerű hitelrontás, ez bűncselekmény