fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kiírták a civil szervezetek támogatási pályázatait
2013. október 25., 10:05
 Idén a korábbi években megszokottnál jóval hamarabb, már október 22-én kiírták a civil szervezetek számára a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) jövő évi pályázatait - mondta a nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár az MTI-nek adott interjújában.

Latorcai Csaba a civilek finanszírozását érintő változások közül kiemelte, hogy idén már egyszerre írták ki a működési költségek és a szakmai programok, projektek finanszírozására szolgáló pályázatokat is. A beadási határidejük - szakmai kollégiumonként eltérően - november vége és december eleje közé esik, így jövő január elején már eredményt lehet hirdetni, március közepéig pedig szerződést lehet kötni, illetve pénzt lehet utalni előfinanszírozás esetén - tette hozzá.
   
A helyettes államtitkár reményei szerint tehát már a programok kezdetére ott lesz a támogatási összeg, így a civil szervezetek annak tudatában kezdhetnek projektjeikbe, hogy tisztában vannak azzal, milyen nagyságrendű támogatásra számíthatnak az államtól.
   
A jövő évi költségvetési törvényjavaslat szerint az ez évi összeggel megegyező támogatást, vagyis 3 milliárd 380 millió forintot pályáztathat 2014-ben a NEA. Ez természetesen további forrásokkal, közöttük más minisztériumok támogatásával is kiegészül - mondta Latorcai Csaba.
   
A helyettes államtitkár hangsúlyozta: a civil törvény benyújtott módosításának egyik fontos eleme, hogy 2015-től a NEA-nál "forrásautomatizmust" vezet be a kormány. Ez azt jelenti, hogy a NEA mindenkori forrása a személyi jövedelemadóból fel nem ajánlott civil 1 százalékok lesznek. Hozzátette: idén az előzetes adatok szerint a fel nem ajánlott 1 százalékok értéke 4,7-4,8 milliárd forint volt, így 2015-től jelentősen nőni fog a NEA forrása.
   
Latorcai Csaba hangsúlyozta: a civil szervezeteket érintő átfogó törvénycsomaggal, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma kezdeményezett, azt akarják kifejezni, hogy bár a civil szervezetek működésének az emberek összefogásából kell táplálkoznia, ám ehhez a kormány is segítséget nyújt.
   
A helyettes államtitkár várakozásai szerint 2014-ban már érezhető lesz annak a hatása, hogy a civil szervezeteknek nem utólag kell igazolniuk az 1 százalékos felajánlásra jogosultságukat, hanem előzetesen.
   
A jelenlegi szabályok szerint az adózók május 20-áig ajánlhatják fel a civileknek szánt 1 százalékot, ám a civil szervezetek csak szeptemberben igazolhatják, hogy jogosultak-e a felajánlás fogadására. Ha ezt igazolták, akkor november végén, decemberben jut el hozzájuk a május végén felajánlott pénz. Sokszor előfordult, hogy bár az adózók felajánlották az 1 százalékot, azt mégsem tudta fogadni a szervezet, így ez a pénz bennragadt a költségvetésben - ismertette Latorcai Csaba.
   
A kormány ezért úgy módosítaná az erre vonatkozó jogszabályt, hogy előzetesen kelljen regisztrálniuk a civil szervezeteknek. A hatósági, mindenki számára hozzáférhető nyilvántartásba csak egyszer kell regisztrálni, amely azután folyamatosan érvényes lesz. A helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy 2014-ben még utólag kell igazolni a jogosultságot, ám ez az igazolás egyúttal előzetes regisztráció is lesz, így ez a 2015-ös adófelajánlásoknál és azután is használható lesz, vagyis többé nem lesz szükség utólagos igazolásra.
   
A tervezett változtatás eredményeként az eddigi november-decemberi kifizetések helyett már augusztus végén-szeptember elején hozzájuthatnak a civilek a felajánlásokhoz - közölte Latorcai Csaba.
   
A helyettes államtitkár arról is beszámolt, hogy egyszerűsödik a civil szervezetek adóbevallási rendszere, hiszen a bevallásokat 2014-től egységesen május 31-éig kell benyújtaniuk. Emlékeztetett arra, hogy a bírósági beszámolás határideje eddig is május 31. volt, így jövő évtől minden releváns beszámolási és adatszolgáltatási határidő május utolsó napja lesz a civil szervezetek számára.

(MTI-fidesz.hu)