fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
"A szocialisták, amihez hozzáérnek, azt meghamisítják"
2013. október 25., 14:33
A szocialisták kormányzása alatt megduplázódott a munkanélküliség, ma ezzel szemben egyre többen dolgoznak, 21 éve nem volt ilyen magas a foglalkoztatottak száma – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Selmeczi Gabriella. A Fidesz szóvivője ugyanitt elmondta azt is, Gyurcsány Ferencnek válaszolnia kell arra, hogy mi a szerepe a videóhamisítási ügyben.

A szocialisták, amihez hozzáérnek, azt meghamisítják; így van ez a foglalkoztatásról szóló adatokkal is – fogalmazott Selmeczi Gabriella Gúr Nándor szavaira reagálva. A Fidesz szóvivője emlékeztetett rá, hogy a baloldal kormányzása idején évről évre egyre kilátástalanabb helyzetbe kerültek a munkavállalók, ma azonban jóval nagyobb az esély arra, hogy itthon is segítséget kap az ember a boldoguláshoz, mint 2010 előtt.

A szocialisták kormányzása alatt megduplázódott a munkanélküliség, ma ezzel szemben egyre többen dolgoznak, 21 éve nem volt ilyen magas a foglalkoztatottak száma – jelentette ki. Hozzátette: novembertől kiemelten támogatják az 55 év feletti nők foglalkoztatását, indul a téli közfoglalkoztatás, és 2014-ben is folytatódik a Munkahelyvédelmi Akció.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy míg a szocialista kormányzás idején csökkentek a bérek, addig ma a fizetések, illetve azok értéke nő. Béremelési programot indítottunk az egészségügyi dolgozóknak és a pedagógusoknak, a nettó átlagbér 4,8 százalékkal több, mint egy éve, és az év első nyolc hónapjában 2,6 százalékkal emelkedtek a reálbérek is – sorolta.

Szólt arról is, hogy a szocialista kormányzással szemben ma nem nehezítik meg a munkavállalók megélhetését a sorozatos megszorítások, az elmúlt három évben csökkentek az adóterhek, a családi adókedvezmény pedig jövőre már a legszegényebb családoknak is érdemi segítséget jelent. A 16 százalékos adókulcs idén több mint 540 milliárd forinttal csökkentette a munkavállalók terhét – szögezte le.

A családi adókedvezmény kapcsán kiemelte, az elmúlt két évben ezáltal 360 milliárd forinttal több maradt a családok zsebében, jövőre pedig még kevesebb lesz a kiskeresetű gyermekes családok adóterhe. 2014-ben 230 milliárdos terhet veszünk le vállukról a családi adókedvezmény kiterjesztésével – mutatott rá a fideszes politikus.

Selmeczi Gabriella szólt arról is, hogy ma egyre többen élnek munkából, mint segélyből, és az álláskeresés idejére „igyekszünk foglalkoztatást, tisztességes fizetést és képzést nyújtani az embereknek”. Idén 300 ezer ember kapott munkát a közfoglalkoztatásnak köszönhetően, és a program most először télen sem áll le – hívta fel a figyelmet.

Mint mondta, a szocialisták kormányzása alatt a munkavállalók megélhetését Európa legmagasabb energiaára nehezítette, ezzel szemben ma rezsicsökkentés zajlik, már 9 szolgáltatás ára kevesebb, mint tavaly. Egy hét múlva 11,1 százalékkal csökken a gáz, az áram és a távhő ára – emlékeztetett.

Selmeczi Gabriella a Vadai Ágnes sajtótájékoztatóján elhangzottakkal kapcsolatban kijelentette, „egy egész ország van azon felháborodva, hogy nagyon erős a gyanú, hogy a baloldal megrendelésére, és szocialista és DK-s politikusok közreműködésével egy videót hamisítottak, hogy szántszándékkal lejárassák a politikai ellenfelüket”. Gyurcsány Ferenctől ma nem azt várják az emberek, hogy egy villanykapcsolóval foglalkozzon, hanem azt, hogy válaszoljon arra, hogy pontosan mi a szerepe a videóhamisítási ügyben – húzta alá a Fidesz szóvivője.

(fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Selmeczi: A jövő évi büdzsé ösztönzi a foglalkoztatást
Cikk: Az MSZP már megint a magyar érdekek ellen harcol
Cikk: "Jövőre még több nőnek lesz esélye a munkavállalásra"