FIDESZ.HU > Hírek > Önkormányzat Nyomtatás
Ablak bezárása
Somogy az élmezőnyben van az uniós források lehívásában
A somogyi közgyűlés elnöke szerint a megye áttörést ért el, az Európai Unió most záruló hétéves költségvetési ciklusában a fejlesztési források lehívását tekintve Magyarország élmezőnyében van.
Létrehozva: 2013. október 25., 15:01

Gelencsér Attila (Fidesz-KDNP) pénteken Kaposváron tartott sajtótájékoztatón elmondta, Somogy megye 211 milliárd forint uniós területfejlesztési forrást kapott, ami azt jelenti, hogy a megye minden lakosára 668 ezer forint jut. Ezzel a megyék közötti rangsor első felében szerepel, megelőzve a régió két másik megyéjét is, Baranyát és Tolnát - tette hozzá.
   
"A cél az, hogy a következő, 2014 és 2020 közötti fejlesztési ciklusban a lehívott uniós forrás összege meghaladja a 300 milliárd forintot, azaz elérje az egy somogyi lakosra jutó egymillió forintot" - hangsúlyozta a megyei közgyűlés elnöke, Kaposvár országgyűlési képviselője. Emlékeztetett arra, hogy 2010 előtt Somogy rendre a mezőny végén szerepelt az uniós források lehívásában, a helyzet azonban mára megváltozott.
   
Gelencsér Attila a szocialista kormány bűnének nevezte, hogy az uniós támogatásokból mindössze tíz százalékot szánt gazdaságfejlesztésre, ami elmondása szerint gyakorlatilag előre meghatározta az azt követő hét évre a foglalkoztatási problémákat, csökkenő GDP-t, azt, hogy "egyhelyben fogunk topogni". Hangsúlyozta, hogy a következő ciklusban a gazdaságfejlesztés előtérbe kerül, a tíz százalékot szeretnék 60 százalékra felemelni.
   
A politikus elmondta még, hogy a következő hét évben jelentős változás lesz, hogy a statisztikai régiók helyett a megyék dönthetnek a Területfejlesztési Operatív Programok révén megvalósuló beruházásokról, ezekhez a kormány Somogy megyének mintegy 40-50 milliárd forint forrást biztosít - mondta Gelencsér Attila. Hozzátette, hogy ehhez társulnak még a nagy ágazati fejlesztések, így például a Balatonnal, a vízgazdálkodással vagy a közlekedési infrastruktúrával kapcsolatos beruházások.