FIDESZ.HU > Hírek > Önkormányzat Nyomtatás
Ablak bezárása
Óvodák újultak meg Szerencsen
Európai színvonalúnak nevezte a magyar óvodákat és az óvodapedagógusok munkáját Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szombaton Szerencsen, ahol óvodaépületek átadásán vett részt.
Létrehozva: 2013. október 26., 16:07

A több mint félmilliárd forintból felújított óvodák átadásakor a szakminiszter elmondta: ezek az intézmények olyan helyek, ahol kiegyenlítődhetnek azok a hátrányok, amelyeket számos gyermek magával hoz a családjából.
   
"Szomorúnak" ítélte ugyanakkor azt, hogy amikor az óvodákból az általános iskolák alsó tagozatába kerülnek a gyerekek, akkor ezek a hátrányok nem hogy csökkennének, hanem növekednek.
   
Valamiért az iskolai rendszerünk, a köznevelési rendszerünk nem alkalmas arra, hogy csökkentse a gyerekek "magukkal hozott hátrányát", aki esélytelenül került be az általános iskolába, az úgy is kerül ki onnan - jelentette ki Balog Zoltán.
   
A szaktárca vezetője szerint ezért is nagyon nagy szükség van az óvodai rendszer megerősítésére. Szólt arról is, hogy miniszteri keretéből fedezi a megújult szerencsi óvodák hiányzó bútorait és játékait.
   
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város az Észak-magyarországi Regionális Operatív Program pályázatán csaknem 481,5 millió forintot nyert két óvoda korszerűsítésére, bővítésére, valamint egy harmadik óvoda zeneoktatási épületté átalakítására. Ehhez csaknem 54 millió forint saját pénzt is hozzátett az önkormányzat.
   
Egyebek mellett új csoportszobákat, tornaszobákat alakítottak ki, megújult az épületgépészet, ablakokat, ajtókat cseréltek ki, a hangszeres zeneoktatás érdekében szaktantermek, hangszigetelt helyiségek létesültek, kialakítottak próbatermet, hangszerraktárat is.
   
A fejlesztéseknek köszönhetően csaknem 300 óvodás és bölcsődés, és több mint 200 zeneiskolás gyermek nevelési, oktatási körülményei javultak jelentősen Szerencsen.