fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Jelezni kell, ha nem látszik a számlán a rezsicsökkenés
2013. október 28., 08:04
Aki azt tapasztalja, hogy nem csökkent a számláján a rezsiköltsége, forduljon az adott szolgáltatóhoz, ha pedig ez nem vezet eredményre, akkor a fogyasztóvédelmi hatósághoz – mondta az M1 Ma reggel című műsorában a rezsicsökkentést ellenőrző munkacsoport elnöke.

Németh Szilárd felhívta a figyelmet arra, hogy a fogyasztóvédelem akár egyetlen lakossági bejelentés alapján teljes revíziót, vizsgálatot hajt végre. Mint mondta: sok céget így sikerült rákényszeríteni a rezsicsökkentésről szóló törvény betartására.

A politikus kirívó példának nevezte a Fót, Gödöllő, Vác térségében szemétszállítást végző cégek esetét. Az érintett szolgáltatók indokolatlanul „új műszaki tartalmakat” írtak a szerződésekbe, így például 70 literes helyett 110 literes kukákat alkalmaznak, vagy heti egyszeri alkalom helyett kétszer ürítik azokat, miközben van háztartás, ahol a kisebb kuka sem telik meg egy hét alatt sem – magyarázta.

Csökkenteni kell a szemétszállító szolgáltatók számát

Németh Szilárd szavai szerint azt látni, hogy sok a szolgáltató a szemétszállítás területén, ezért csökkenteni kell a számukat. A rezsicsökkentés rá fogja kényszeríteni őket, hogy nagyobb területben gondolkozzanak – jegyezte meg. Kérdésre válaszolva kijelentette: még mindig meg kell védeni Brüsszellel szemben a rezsicsökkentést, ezért fogadott el a múlt héten politikai nyilatkozatot a parlament többsége.

(hirado.hu - fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: "Megvédjük a rezsicsökkentés politikáját"
Cikk: "A rezsicsökkentés ügyében el fogunk menni akár a falig is"