ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Törvény

Létrehozva: 2013. október 28., 08:14
nyomtat küld

Kiss László: A kampányban egyetlen törvény létezik, mégpedig az, hogy nincs törvény. És aztán ezt mindenki igyekszik be is tartani. Az ember meg csak kapkodja a fejét, és egyszerűen nem tudja, hogy akkor most mi is van itten, kinek kell hinnie. Persze, ha történetesen demokrata, akkor tudja, hol az igazság. Mert az az igazság ősi, az még a Tőkében és a lenini Komszomolban gyökerezik. Ott tudták rögvest, ki a retrográd, ki a népnyúzó bitang, ki az osztályáruló vagy az imperialisták bérence. Mint ahogyan azt is rögvest a világ elé tárták, hogy Katynban a nácik végeztek húszezer lengyel katonatiszttel. Úgy ám. Na, ez aztán demokratáéknál öröklődött, apáról fiúra, KMP-sről MDP-sre, MSZMP-sre, KISZ-tagról haladó baloldali tőkés ifjúra szállt. Ebből lett idővel kék cédulás választás, őszödi igazságbeszéd, randalírozók megfékezése meg bajai választási videó.

(Magyar Hírlap, 2013 október 28.)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések