fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Elfogadta az NMHH és a közmédia jövő évi költségvetését a parlament
2013. október 28., 18:15
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 32,4 milliárd forintos költségvetéssel gazdálkodhat jövőre, míg Médiatanácsa mintegy 174 millió forintos költségvetési, és 1,5 milliárd forintos költségvetésen kívüli kerettel.

 Az erről szóló jogszabályt hétfőn 218 támogató szavazattal, 69 ellenvoks és egy tartózkodás mellett fogadta el a Ház. Az NMHH önálló szabályozó szervként az általa beszedett frekvenciadíjakból, az azonosítók használati díjából, a felügyeleti díjból és a bírságokból származó bevételekből tartja fent magát.
    
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) jövő évi költségvetési kerete 77,9 milliárd forint, amelyből 71,9 milliárd forint a központi büdzséből származik, több mint 4,6 milliárd forint pedig kereskedelmi és vagyongazdálkodási bevétel - derül ki az Országgyűlésben hétfőn elfogadott jogszabályból.
    
A számvevőszéki és költségvetési bizottság által benyújtott büdzsé szerint a Magyar Televízió Zrt., a Duna Televízió Zrt., a Magyar Rádió Zrt. és a Magyar Távirati Iroda Zrt. előirányzata 500-500 millió forint.
    
A dokumentumból kiderül, hogy az MTVA költségvetéséből 2,7 milliárd forintot fordít támogatásokra, több mint 230 millió forint pedig a Közszolgálati Közalapítványhoz kerül.
    
Az MTVA médiaszolgáltatás-támogatási és vagyonkezelési tevékenységének kiadásaira 59,2 milliárd forint szerepel az előterjesztésben, a Közszolgálati Kulturális Non-profit Kft.-re több mint 900 millió, a Digitalizációs Műhelyre mintegy 300 millió forint. A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány 55 millió forintból gazdálkodhat, az MTVA kamatfizetési kötelezettsége pedig 4,9 milliárd forintot tesz ki. Szerzői jogdíjra várhatóan 238 millió forintot fordít az MTVA.
    
Az NMHH személyi juttatásokra és járulékokra 8 milliárd forintot fordít, dologi kiadásokra 4,8 milliárdot. A hatóság a következő évekre 5,7 milliárd forintos tartalékot különít el, míg 2014-re csaknem 5 milliárdos működési tartalékot. Ahogy a dokumentum bizottsági tárgyalásán Baross Gyula, az NMHH főosztályvezetője elmondta: 500 millió forintot a Bűvösvölgy nevet viselő médiaértés-központra és felsőoktatási intézmények médialaborjainak kialakítására ad át az intézmény.
    
A hatóság 32,4 milliárd forintos bevételeiből csaknem 12 milliárd különböző frekvenciadíjakból, 6,1 milliárd forint pedig pályáztatandó új frekvenciákból származik. Azonosítók használati díjából 2,4 milliárdos, felügyelet díjból 2,3 milliárdos bevétellel számol az NMHH. 150 millió forintos bírságbevétellel is kalkulálnak, az MTVA-tól pedig 2,2 milliárd forintot vesznek át.
    
A médiatanács személyi juttatásai a járulékokkal több, mint 100 millió forintos kerettel szerepelnek a dokumentumban.

(MTI-fidesz.hu)