FIDESZ.HU > Hírek Nyomtatás
Ablak bezárása
"A baloldal egyre mélyebben süllyed bele a hamisítási botrányba"
Azokkal szemben, akik részt vettek a hamis videó elkészítésében, akik érintőleg is belekeveredtek a hamisítási botrányba, a törvény teljes szigorával kell eljárni – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója.
Létrehozva: 2013. október 29., 10:53 | Utoljára frissítve: 2013. október 29., 12:35

Kocsis Máté arról tájékoztatott, hogy az ATV hétfő esti műsorában Kőrös Gusztáv, a Demokratikus Koalíció korábbi tagja nyilatkozott a bajai videóhamisítással kapcsolatban. A Fidesz kommunikációs igazgatója úgy fogalmazott, a DK-s politikus állításai tele vannak ellentmondásokkal, és egyúttal konkrét vádakat is jelentenek egyes politikai szervezetekkel szemben.

Az ő nyilatkozatából és arra adott reakciókból egy dolog biztosan kiderült: a baloldal pártjai egyre mélyebben süllyednek bele a hamisítási botrányba – jelentette ki. Mint mondta, Kőrös Gusztáv szavaiból világosan látszik, hogy ezek a politikai szervezetek mindenre képesek a hatalom megszerzéséért, még egymásnak is hazudoznak.

Azokkal szemben, akik részt vettek a hamis videó elkészítésében, akik érintőleg is belekeveredtek a hamisítási botrányba, a törvény teljes szigorával kell eljárni – szögezte le, hozzátéve, arra kérik a hatóságokat, hogy az új részletekre is tekintettel, kellő körültekintéssel és határozottsággal járjanak el. Ennek kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy az interjú alapján a memóriakártya CD-re írásának körülményei is további kérdéseket vetnek fel.

Kocsis Máté ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy a hatályos jogszabályi környezet nem ad megfelelő választ a történtekre, ezért szükséges a Btk. módosítása. A demokratikus intézményekbe vetett bizalmat gyengíti és aláássa ez a botrány; valamint az is világosan látszik, hogy veszélyezteti azok normális működését is, mivel a jelenleg a hatóság nem tud teljes körűen eljárni – fűzte hozzá. Rámutatott, a jogszabályi változásra emellett a közelgő választások miatt is szükség van, mert azok a baloldali pártok, szervezetek, akik érintettek az ügyben, „semmit sem tanultak a hibáikból”.

A Fidesz kommunikációs igazgatója szólt arról is, a várhatóan decemberben hatályba lépő Btk.-módosítási javaslat egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetné azt, aki mások becsületének csorbítására hamis, hamisított vagy valótlan tartalmú hang-, illetve képfelvételt készít. Aki ezt elérhetővé teszi, az két évig, aki pedig nagy nyilvánosság előtt vagy jelentős érdeksérelmet okozva követi el a bűncselekményt, az három évig terjedő szabadságvesztéssel lenne büntethető.

A Btk. szigorításával kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva elmondta, a bíróság fogja eldönteni, hogy mi minősül majd gondatlanságnak. Tájékoztatott arról is, hogy a törvénymódosítás nem lesz visszamenőleges hatályú, azaz a bajai videóhamisítási ügyre nem vonatkozik majd.

A fideszes politikus úgy fogalmazott, az ügyben nagyon sok a nyitott a kérdés, és világosan látszik, hogy a DK „nem érintetlen ebben a történetben”. Az is kiderült, hogy vannak ellenérdekelt felek a baloldalon, valamint az is, hogy a DK volt tagja igyekszik egykori pártjáról elterelni a figyelmet – tette hozzá.

Kocsis Máté felhívta a figyelmet arra is, azáltal, hogy a bajai videót romákkal készíttették el, erősítették azt az előítéletet, hogy ők pénzért mindenre hajlandók. Ez egyrészt nem igaz, másrészt sérti a magyar cigányok közösségét – jelentette ki.

Nem a Fidesz érdekében állt a videó elkészítése – fogalmazott Kocsis Máté Gőgös Zoltán szavaira reagálva, és egyúttal emlékeztetett arra, hogy a felvétellel a bajai időközi választásokon nyertes pártot, a kormánypártokat próbálták lejáratni. Arra a felvetésre, miszerint az MSZP szerint kommunikációs érdeket szolgál a Btk. módosítása, Kocsis Máté úgy válaszolt, „most egy olyan társadalmi igénnyel állunk szemben, hogy ne lehessen senkit egy hamis videóval, hangfelvétellel a nagy nyilvánosság előtt lejáratni”.  Nem kellene a Btk.-t módosítani, ha a hamisítási botrány nem robban ki Magyarországon – húzta alá.