FIDESZ.HU > Hírek Nyomtatás
Ablak bezárása
Huszonegy éves csúcson a foglalkoztatás
Huszonegy éves csúcson van a foglalkoztatás, utoljára 1992-ben volt ilyen magas a foglalkoztatottak száma, a legfrissebb statisztikai adatok szerint 3 millió 990 ezren dolgoznak Magyarországon - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Létrehozva: 2013. október 29., 11:22 | Utoljára frissítve: 2013. október 29., 11:45

Ma 235 ezerrel dolgoznak többen, mint a 3,5 évvel ezelőtti kormányváltást megelőzően - közölte Czomba Sándor. Elmondta, ez a növekmény a következőkből adódik össze: 87 ezerrel nőtt a közfoglalkoztatottak száma, a vendégmunkásoké 50 ezerrel, és csaknem 100 ezer azoknak a száma, akik az elmúlt 3,5 évben a versenyszférában helyezkedtek el. Ahhoz, hogy a foglalkoztatás ilyen szintet érjen el, számos kormányzati intézkedést kellett megtenni - jelentette ki Czomba Sándor, aki ezek között említette a munkahelyvédelmi akciótervet és az első munkahely garanciaprogramot.
   
Közölte, a munkahelyvédelmi akcióterv keretében több mint 700 ezer ember után veszik igénybe a munkáltatók a szociális hozzájárulási adókedvezményt. Kedvezményt vesznek igénybe 20 ezer ember után, akik gyesről, gyedről térnek vissza, a pályakezdő fiataloknál 8 ezer ember után, a tartós munkanélkülieknél pedig 10 ezer ember után - mondta el Czomba Sándor.
   
"Ennek ellenére még nem lehetünk elégedettek", mert 4 millió fölé kellene vinni a foglalkoztatottak számát. "Közel kerültünk egy álomhoz, 10 ezer fő választ el minket a 4 milliós álomhatártól" - hangoztatta az államtitkár. Hozzátette, bízik abban, hogy 2014-ben tartósan négymillió fölé emelkedik a foglalkoztatottak száma. A Központi Statisztikai Hivatal keddi közlése szerint idén július-szeptemberben 3 millió 990 ezer volt a foglalkoztatottak száma, 54 ezerrel több, mint egy évvel korábban.
   
Czomba Sándor kitért arra is, hogy az elmúlt év hasonló időszakához képest a legjobban teljesítő iparágban, a feldolgozóiparban nagyjából 30 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, az építőiparban 9 ezerrel, a mezőgazdaságban viszont mintegy 11 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak létszáma. Közölte, hogy a 2014-2020 közötti tervezési időszakban a foglalkoztatás növelését több mint 1000 milliárd forint fogja szolgálni.