FIDESZ.HU > Hírek > Önkormányzat Nyomtatás
Ablak bezárása
Új telephelyet nyitott a Gumiflex Kft. Zalaegerszegen
Új telephelyet nyitott a gumiabroncsok, keréktárcsák kis- és nagykereskedelmi forgalmazásával, valamint szervizhálózat működtetésével foglalkozó Gumiflex Kft. szerdán Zalaegerszegen.
Létrehozva: 2013. október 30., 15:38

A Gumiflex Kft. ügyvezető igazgatója, Varga Gábor a megnyitón kiemelte: a telephelynyitással a cég stabilizálni kívánja tevékenységét a térségben. Jelenleg a zalaegerszegi telephelyen négy főt alkalmaznak, de a következő években szeretnék megduplázni az alkalmazottak létszámát. A tervek szerint a későbbiekben gépfelszerzésekkel, regionális logisztikai telephely megnyitásával bővítik a szolgáltatatást.
   
A mintegy 20 millió forintos beruházással 600 négyzetméteres csarnok épült, ahol szerviz- és kiskereskedelmi szolgáltatást végeznek. A zalaegerszegi telephelyen az első évben 130 millió forint árbevételre számítanak, két-három éven belül pedig szeretnék elérni az évi 300 milliós forintos bevételt - ismertette.  Az MTI kérdésére elmondta, hogy a Gumiflex Kft. éves árbevétele 4 milliárd forint, tavaly 30 millió forint profitot értek el.
   
A Gumiflex Kft. 1991-ben alakult székesfehérvári székhellyel, gumiabroncsok kis- és nagykereskedelmi forgalmazására, emellett Pécsen és Budapesten volt eddig telephelyük. Gumiabroncsok mellett keréktárcsák, tömlők, védőszalagok és egyéb, a gumiszereléshez tartozó segédanyagok értékesítését is végezik. Több mint 100 ezer darabos raktárkészlettel rendelkeznek, a vevőkörük megközelíti a 6 ezer állandó vásárlót.
   
Gyutai Csaba (Fidesz-KDNP), Zalaegerszeg polgármestere köszöntőjében rámutatott: Zalaegerszeg környékén nincs autópálya, a Szlovéniába vezető vasútvonal mellett nincs megfelelő átrakodó hely, mindezek ellenére a közlekedési szektor erős a városban, ami nagyrészt a közlekedésgépészeti és autóforgalmi szakképzésnek köszönhető.
   
Tájékoztatása szerint a logisztikával, fuvarozással foglalkozó vállalatok közel 1 milliárd forinttal járulnak hozzá a város bevételeihez. A zalai megyeszékhelyen fenntartott mintegy 26 ezer 500 gépjármű után évente további 600 millió forint súlyadót fizetnek a tulajdonosok - tette hozzá a polgármester.