fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Mintegy 7300 milliárd forint forrás fejlesztésre
2013. október 31., 13:30
Fejlesztésre mintegy 7300 milliárd forint áll Magyarország rendelkezésére a 2014-2020 közötti uniós költségvetési ciklusban - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten.

 A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) Uniós források 2014-től címmel rendezett fórumán Cséfalvay Zoltán elmondta: a kormány ezen összeg 60 százalékát közvetlenül a gazdaságfejlesztés ösztönzésére kívánja fordítani. Ez az unió kiemelt céljait is szolgálja, így a foglalkoztatás bővítését, a kutatás-fejlesztés és innováció (K+F+I) fokozott támogatását, továbbá az energiahatékonyság növelését és a szegénység csökkentését.
    
Hozzátette: a gazdaságfejlesztésre szánt magyarországi keretből közvetlenül mintegy 1200 milliárd forint jut a kis- és közepes vállalatok támogatására. Jelezte: a 7300 milliárd forint legalább 10 százalékát a tervek szerint visszatérítendő támogatás formájában bocsátják a cégek rendelkezésére.
    
Az államtitkár utalt arra, hogy a partnerségi megállapodás végleges változatát Magyarország várhatóan december közepén nyújtja be az Európai Uniónak, jelenleg még zajlanak az egyeztetések.
    
Cséfalvay Zoltán a tervezett forrásfelhasználás részleteiről szólva elmondta: 2014-2010 között a legjelentősebb összeg közvetlenül a gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programra jut, mintegy 3000 milliárd forint.
    
A gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP) mintegy 3000 milliárd forintnyi finanszírozási összegéből a tervek szerint a versenyképesség javítását szolgálja közel 850 milliárd forint, a tudásgazdaság fejlesztését pedig csaknem 550 milliárd forint. Az infokommunikációs célok megvalósításának ösztönzésére közel 300 milliárd forint jut a tervek szerint, és várhatóan további 250 milliárd forint költhető a természeti és kulturális örökség megőrzésére, valamint az energiahatékonyság növelésére. A foglalkoztatás ösztönzésére csaknem 540 milliárd forint áll rendelkezésre, míg a pénzügyi eszközök és szolgáltatások fejlesztésére várhatóan közel 400 milliárd forint fordítható.
    
Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy az összes forrás legalább 10 százalékát, azaz mintegy 730 milliárd forintot - de szerinte ez inkább 1000 milliárd forint lesz - visszatérítendő forrásként kívánnak juttatni a cégek számára.     Azokhoz a fejlesztésekhez, amelyek egyértelműen üzleti szempontok alapján jönnek létre, mindenképpen visszatérítendő forrásokat kell biztosítani, mivel nincs ingyen pénz - mutatott rá. Ezek a források azután folyamatosan "visszatöltődve" szolgálják főként a kis- és közepes vállalkozások finanszírozását. Alapvető cél a produktív vállalkozások támogatása - húzta alá az államtitkár.

(MTI-fidesz.hu)