fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Új turistalétesítmények a salgótarjáni hegyekben
2013. október 31., 13:51
Új erdei tornapályát és interaktív tanösvényt épített ki, valamint fából készült erdei padokat, asztalokat, esőbeállókat, állatfigurákat és kerékpártárolókat telepített Eresztvénybe a Salgótarjáni Helyi TDM Közhasznú Egyesület – közölte Palásthy Tamás, a szervezet elnöke az MTI-vel csütörtökön.

Az önkormányzat, az Ipoly Erdő Zrt. a Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesület és a Novohrad-Nógrád Geopark segítségével megvalósított fejlesztésekről szólva elmondta, hogy a több mint húsz éve épült erdei tornapálya évekkel ezelőtt teljesen tönkrement Eresztvényben. A megújult pályán gimnasztikai és erősítő gyakorlatokat végezhetnek a vállalkozó kedvű túrázók – tette hozzá Palásthy Tamás. Megjegyezte, hogy a tíz állomásból álló interaktív ismeretterjesztő tanösvény, amelyet elsősorban a fiatalabb korosztálynak szánnak, a környék természeti és történelmi értékeit mutatja be.    

Székyné Sztrémi Melinda (Fidesz-KDNP), Salgótarján polgármestere hozzáfűzte: a helyi TDM-szervezet tavaly indult pályázati programjának összköltsége 56 millió forint, amelyhez közel 48 millió forintot nyertek. A több mint nyolcmilliós pályázati önrészt a város önkormányzata, a Salgótarján Helyi TDM szervezet, illetve az Ipoly Erdő Zrt. állta. A projekt keretében kilátó is épül tavasszal Rónafalunál a Medves-fennsíkon, és kitáblázzák a salgótarjáni hegyekben a gyalogos- valamint hegyikerékpáros túraútvonalakat is.