fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Ivóvízminőség-javító program Mórahalmon és térségében
2013. október 31., 16:03
Mintegy 4 milliárd forintból ivóvízminőség-javító program valósul meg Mórahalmon és térségében; a projektben tíz település vesz részt - közölte a kivitelezési szerződés aláírása kapcsán tartott sajtótájékoztatóján Mórahalom polgármestere.

 Nógrádi Zoltán elmondta: a program általános célja a lakosság egészséges ivóvízzel való ellátása. A 28 ezer embert érintő programban Mórahalom mellett Ásotthalom, Bordány, Domaszék, Forráskút, Pusztamérges, Ruzsa, Öttömös, Üllés és Zákányszék vesz részt. Ezeken a településeken magasabb az ivóvízben vizsgált anyagok koncentrációja a megengedettnél. A szolgáltatott ivóvíz minősége elsősorban az arzén, az ammónium, valamint a vas és a mangán tekintetében nem felel meg a vízminőségi paramétereknek.     

A projekt tervezett teljes beruházási értéke több mint 4,2 milliárd forint, amelyből a KEOP-támogatás 3,5 milliárd forint, és várhatóan a BM Önerő Alap 664 millió forinttal járul ehhez hozzá. A mintegy 1,2 millió forintos önrészt a projekt megvalósítására létrehozott Mórahalom és Térsége Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás biztosítja. A beruházás az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásában az Új Széchenyi Terv keretében valósul meg.     

A projekt 2009 áprilisában kezdődött, a megvalósítási szakasza 2012. február 17-én indult a Támogatási szerződés aláírásával.  A kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárást követően csütörtökön kötötték meg a szerződést az AQUAPROFIT-BAUSZER KONZORCIUMMAL.    
 
A projekt során a tanyasi lakosság ellátására mintegy 70 kilométer vízvezetéket építenek. A vízminőség-javítás belterületi kiegészítéseként elvégzik a 18 kilométeres meglévő vízvezeték rekonstrukcióját. Emellett közel 650 új vízbekötés és mintegy 2500 vízbekötő vezeték rekonstrukciója készül el. Hét kezelőépület épül, valamint egy napi 3200 köbméter kapacitású víztisztító mű, egy 650 köbméter kapacitású tisztavíz-tározó és 11 új kút létesül.     

A projekt 2015. május végén zárul.

(MTI-fidesz.hu)