fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Mintegy száz új bölcsőde nyílik a ciklus végéig
2013. október 31., 17:28
Az elmúlt három évben ez a százkilencedik bölcsőde, amit megnyitunk – közölte Hoppál Péter Dunakeszin az intézmény átadásán, csütörtökön. Dióssi Csaba, a település polgármestere arról tájékoztatott: Dunakeszi bölcsődei férőhelyeinek száma ezzel a négycsoportos fejlesztéssel 37 százalékkal emelkedett.

A Fidesz szóvivője egyúttal bejelentette, hogy a kormányzati ciklus végéig még közel száz bölcsődét adnak át. A szocialisták kormányzásra emlékeztetve Hoppál Péter úgy fogalmazott: e területen is markáns irányváltásra volt szükség, mert 2010 előtt az a szemlélet uralkodott, hogy ezek a bölcsődék csak viszik a pénzt. Elmondása szerint a balliberálisok rengeteg oktatási intézményt vontak össze vagy szüntettek meg. „Ez egy családellenes lépésekkel teli út volt” – jegyezte meg.

A fideszes politikus kiemelte: a jelenlegi kormány hozzáállása merőben más, ugyanis a komplex családpolitika részeként, nemcsak az intézményi hálót fejlesztik, de a családtámogatási rendszer rendbetétele mellett döntöttek arról is, hogy három évre emelik fel - a szocialisták által két évre csökkentett -, gyes időszakát.

Hangsúlyozta: az édesanyák kezébe helyezték a döntést, hogy a visszamennek dolgozni vagy otthon maradnak a gyermekkel. „Az otthonmaradás lehetőségét a három éves gyes, a munkába lépés lehetőségét pedig az új bölcsődék nyitása teremti meg ” – mutatott rá.

Hoppál Péter a kiszámíthatóság fontosságát érintve kitért a gyed extra bevezetésére, amely döntési szabadságot ad a szülőknek, hogy egy összegben vagy három éven keresztül kívánják felvenni a támogatást. A Fidesz szóvivője arról is tájékoztatott, hogy a bölcsődeépítési program mintegy ezer új munkahelyet, illetve háromezer új férőhelyet teremt. Ezen túl pedig a munkahelyvédelmi akció keretében több mint 30 ezer kisgyermeket nevelő anyának sikerült megőrizni a munkahelyét – fűzte hozzá.

„Jó helyre épült ez a bölcsőde”

Dióssi Csaba, a település polgármestere kiemelte, hogy az elmúlt harmincnégy évben nem nyílt új bölcsőde Dunakeszin, annak ellenére, hogy az elmúlt húsz évben 26 ezerről 41 ezerre nőtt a város lakosainak száma. Az országos programot méltatva kifejtette: jó helyre épült ez a bölcsőde, hiszen a lakosságszám növekedését az infrastrukturális fejlesztéseknek is követniük kell. Ezzel összefüggésben szólt arról is, hogy az úthálózat fejlesztése mellett kiemelt figyelmet fordítottak a tömegközlekedésre, továbbá beindítottak egy óvoda- és bölcsődefejlesztési programot is.

Dunakeszi bölcsődei férőhelyeinek száma ezzel a négycsoportos fejlesztéssel 37 százalékkal emelkedett – mondta Dióssi Csaba, hozzátéve: 180 gyermek befogadására alkalmas óvoda építését is elkezdték a településen.

Tuzson Bence fejlesztési biztos köszöntőjében úgy fogalmazott: egy ilyen intézményben nyugodt szívvel hagyja az ember gyermekét, hiszen látja, hogy biztonságos, szép környezetben tölti idejét. Dunakesziről szólva emlékeztetett, hogy a település nemrég még alvóváros volt, és szavai szerint néhány éve még elképzelhetetlen volt, hogy az emberek a városon belül viszik gyermekeiket óvodába, bölcsődébe.

Háttér

Portálunk a helyszínen megtudta, hogy 90 százalékos támogatási intenzitás mellett, 145,5 millió forintos támogatással épült az 56 férőhelyes, 4 csoportszobás impozáns bölcsőde. A mintegy 500 négyzetméteres épület megvalósításánál jelentős megújuló energiát hasznosító rendszerek készültek, melyek költsége közel 6 millió forint. A felszerelt napkollektor rendszer csaknem egész évben biztosítja a használati melegvizet és rásegít a fűtésre is.

Az elektromos energia ellátásához 5,1 kilowattos napelem rendszert telepítettek, az éves villamos energia termelése 5438 kilowattóra. A tervezés és a megvalósítás során az épület fokozott hőszigetelése is fő szempont volt. A kivitelezés 4 hónapig tartott.

(fidesz.hu)