– A szabálysértési törvény módosításának köszönhetően, a kijelölt közterületeken már tilos életvitelszerűen tartózkodni. Elégedett?
– Ha a hajléktalankérdést innen közelítjük meg, akkor a látókörünk egy irányba szűkül a probléma kapcsán, ami nem szerencsés. Nem szabad a módosításból kiindulni, a főváros alapvetően és döntően szociális oldalról kezeli a helyzetet. Mindazonáltal kénytelen vagyok elhúzni a számat az ellenzék és a baloldali lapok kritikái láttán, mert a korábbi ciklusokhoz képest most csaknem ezerrel nőtt a hajléktalanszállók és éjjeli menedékek befogadóképessége. Ezen felül külön kórházat rendeztünk be az utcán élőknek, de komfortosítottuk a már meglévő szálláshelyeket is, ahol védelmet is kapnak. Lakásokkal pedig korábban sem látta el a fedélnélkülieket sem Demszky Gábor, sem Horváth Csaba. Ott hagyták őket az aluljáróban. Külön jelezném, a szabálysértési törvény nem kizárólag a hajléktalanokra vonatkozik – leszámítva azokat az eseteket, amikor a folyamatosan javuló lehetőségek és a segítségnyújtás ellenére valaki agresszívan akarja folytatni azt az életvitelt, ami a túlnyomó többség normális tevékenységét akadályozza vagy lehetetlenné teszi.
- Ha 2010-től nézzük a fővárosi hajléktalanok ügyét, pozitív folyamat figyelhető meg, hiszen az utcán élőket sikerrel elkezdték beterelni a szociális intézményekbe. Majd következett a negyedik alaptörvény-módosítás, és megint megteltek az aluljárók és közterületek fedél nélküliekkel. Milyen új eszközei vannak a fővárosnak?
Nincs más módszer, mint folytatni a szállók felújítását, komfortosítását, és növelni befogadóképességüket. Elképesztőnek tartok néhány megoldási javaslatot, például azt, hogy ne csak szervezetektől, hanem magánszemélyektől is vegyük el az üres lakásokat, és adjuk oda az utcán élőknek. Párszor már belementem annak részletezésébe, miért képtelenség ez, úgyhogy nem ismételném önmagam. Még a banánköztársaságokban is viccnek számítana ez a megoldás, amit a Város Mindenkié csoport is követel – amelynek tagjairól egyébként nem tudom, kiktől motiváltak és egyáltalán, hogy képzelik a fellépésüket. Ezért nem is tudunk velük foglalkozni. Egyesek szeretik „civilnek” nevezni őket, de egyszerűen nincs sem felelősségük, sem kompetenciájuk az ügyben. Novemberben elkészül a budapesti hajléktalanrendelet, amely nem lesz olyan szigorú, mint amit sokan várnak. A tiltás elsősorban huszonkilenc kiemelt aluljáróra vonatkozik majd, ez indokolt, hiszen városképi és közegészségügyi szempontból is képtelenség, ami jelenleg azokban folyik. Biztosan kiterjed az intézkedés a játszóterekre és az oktatási intézményekre, és a burkolt járdák sem azért készültek, hogy a hajléktalanok ott lakjanak. A felsorolás nem teljes – főleg amíg a Fővárosi Közgyűlés nem fogadja el a rendeletet –, de jobbára ezekre a helyekre koncentrálunk. Nem vagyunk emberellenesek, a szocialisták és a szabaddemokraták húsz évig voltak azok. Hangsúlyozom, igyekszünk egyre több lehetőséget biztosítani, aki viszont nem él velük, annak nem engedjük, hogy randalírozzon a városban.
- Van-e amúgy az ellenzéki javaslatok között olyan, amelyet hasznosítani tudnak?
Egyértelmű törekvést érzek arra, hogy az emberekben és bennünk is valamilyen furcsa lelkifurdalást ébresszenek, ha nem engedjük, hogy az aluljárókat lakhatás céljára lehessen használni. Nem tudom, akarva vagy akaratlanul, de néhány orgánum brutálisan félrevezeti a közvéleményt. Nem hiszem, hogy erre szükség van, még akkor sem, ha kétségbeesetten készülnek a kampányra. Hadd mondjam ki egyszer, amit valóban gondolok: mindenkit tisztelek, de ha már az ellenzéki frakcióvezetőnek, aki Demszky Gábor helyettese volt, éveken át esze ágában nem volt intézkedni hajléktalankérdésben, legalább most viselkedjen kicsit szerényebben. Ne most álljon fel a hordóra, ha már annyi éven át nem alkalmazta a „svéd modellt”, és nem szórta a lakásokat a hajléktalanoknak.
Jobbágyi Zsófia interjúját a Magyar Hírlap 2013. november 2-i számában olvashatják.