FIDESZ.HU > Hírek Nyomtatás
Ablak bezárása
Martonyi: Jól haladtak előre a dolgok
Nagyon jól haladtak előre a dolgok francia-magyar kapcsolatok minden területén az elmúlt egy év alatt, beleértve a kulturális, a gazdasági és politikai kérdéseket is - mondta az MTI-nek Párizsban kedden Martonyi János külügyminiszter, akit hivatalában fogadott francia kollegája, Laurent Fabius.
Létrehozva: 2013. november 5., 15:05 | Utoljára frissítve: 2013. november 5., 16:49

A két tárcavezető utoljára egy évvel ezelőtt találkozott Párizsban, s abban állapodott meg, hogy minden lehetséges területen dinamizálják a kétoldalú kapcsolatokat. Most a magyar fél tájékoztatása szerint azt állapították meg, hogy a dolgok nagyon jól haladtak előre a kétoldalú kapcsolatok minden területén. Kulturális területen Martonyi szavai szerint "számtalan kiállítást" rendeztek, többek között a francia festészetből Magyarországon, illetve október 14-én a két köztársasági elnök fővédnökségével nyílt meg a párizsi Orsay Múzeumban az Allegro Barbaro: Bartók Béla és a magyar modernizmus 1905-1920 című kiállítás. Ezenkívül Martonyi korábbi ígéretének megfelelően Veresné Novák Katalin személyében frankofón ügyekért felelős miniszteri biztost nevezett ki, valamint néhány héttel ezelőtt megalakult a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) a francia centrum. Martonyi ezt csak kezdetnek tekinti egy olyan francia egyetem létrehozásához, amely túlmutatna a francia-magyar kétoldalú kapcsolatokon, mivel az intézménybe Magyarország Délkelet-Európából és Afrikából szeretne frankofón diákokat vonzani. "Nagyon szeretnénk ehhez Franciaországtól és általában a frankofón országoktól pénzügyi támogatást kapni" - hangsúlyozta Martonyi, megemlítve, hogy nem a finanszírozás áthárításáról van szó, hiszen a magyar kormány abban jelentős részt vállal, a nemzetközi támogatás azonban szerinte elengedhetetlen az egyetem megvalósításához.       
   
A közel egyórás megbeszélést követően a külügyminiszter arra emlékeztetett, hogy "az elmúlt két-három évben elég sok idő és energia ment el a (gazdasági jellegű) viták rendezésére". A továbblépés érdekében ezért a tárcavezetők egy cselekvési terv kidolgozásában állapodtak meg. Ennek a kereskedelmi és befektetési bővítések mellett lesz egy gazdasági fejezete is, amely részletesen felsorolja majd a fejleszthető területeket, például a gyógyszeripart, a közlekedési korszerűsítési projekteket vagy a nukleáris kutatások összehangolását - emelte ki a külügyminiszter.
   
Az Európai Unió keleti partnerség programját illetően a felek egyetértettek abban, hogy "stratégiai jelentőségű kérdés" Ukrajna társulási és szabadkereskedelmi megállapodásának az aláírása a november 28-29-i vilniusi csúcstalálkozón. Jelenleg úgy néz ki a helyzet, hogy lesz egy részleges megoldás, ami biztosítja azt, hogy a társulási szerződést alá lehessen írni - mondta Martonyi, aki francia partnerét tájékoztatta a visegrádi csoport és a Közép-európai Kezdeményezés külügyminisztereinek múlt heti gödöllői találkozójának ezzel kapcsolatos következtetéseiről is, miszerint ezen országok számára különösen fontos, hogy az aláírás megtörténjen. A megbeszélésen szóba került az amerikai lehallgatási ügy: a két fél tájékoztatta egymást azokról a megbeszélésekről, amelyeket az elmúlt napokban folytattak amerikai partnereikkel. Martonyi elmondása szerint az ügynek a hírszerzési része alapvetően kétoldalú téma, ezért az ezzel kapcsolatos megbeszéléseket az egyes államok külön-külön folytatják, de amennyire lehetséges és célszerű, egymást is tájékoztatják. Az ügy adatvédelmi oldalának azonban európai uniós hatásköre is van, amelyet szigorúan szabályozni kell és a kérdés nemzetközi szinten is rendezni kell - hívta fel a figyelmet a külügyminiszter. "Többről van szó, mint egy hírszerzési vagy kémkedési történetről, itt alapvetően emberi jogokról van szó, amelyeket tiszteletben kell tartani" - tette hozzá Martonyi, aki szerint a politikai hírszerzési tevékenységi is "súlyos ügy", különösen baráti államok között, de ennél "sokkal súlyosabb, ha az állampolgárok millióinak a magántitokhoz való jogát sérelem éri, mert az az egész világ sorsát negatívan befolyásolja".
   
A megbeszélését követően Martonyi Jánost munkaebéden látta vendégül Rudy Salles centrista képviselő, a nemzetgyűlés Francia-Magyar Baráti Társaságának elnöke.