FIDESZ.HU > Hírek Nyomtatás
Ablak bezárása
Fazekas: Kezd vonzóvá válni a tanyasi életforma
A vidékfejlesztési miniszter szerint megélhetést lehet találni és takarékosan lehet élni, továbbá nagyon jó közösségek vannak a tanyavilágban.
Létrehozva: 2013. november 7., 10:32 | Utoljára frissítve: 2013. november 7., 10:39

Fazekas Sándor az M1 Ma reggel című műsorában beszélt erről annak kapcsán, hogy az utóbbi tíz évben 240 ezerről 300 ezerre nőtt a tanyán élők száma. A tárcavezető szerint ez jórészt a Tanyafejlesztési Programnak is köszönhető.

A tárcavezető szerint azonban még rengeteg teendő van. Példaként említette a tanyavillamosítási programot, amely jelenleg néhány száz portát érint, de a cél az, hogy 2020-ra minden tanyára bevezessék az áramot, hiszen anélkül nehéz termelni, megélhetést találni. Az útfejlesztési program pedig azt célozza, hogy néhány éven belül minden tanyára el lehessen jutni - tette hozzá.

A tanyasi termékek népszerűek, keresettek, ami egy újabb perspektívát nyitott meg az elmúlt három évben. Fontos cél, hogy minél több helyre, városokba és a fővárosokba is eljussanak ezek a termékek, hiszen jövedelem, bevétel kell ahhoz, hogy meg lehessen maradni a tanyán - folytatta a miniszter, akik ezzel magyarázta, hogy Tanyafejlesztési Programban sok pályázat nyertese városi vagy éppen budapesti. Ők többnyire valamelyik piachoz köthetők.

A tanyasi termékeket nem a tanyán kell eladni, hanem el kell juttatni a városokba, ahol ezekre kereslet van, hiszen vidéken a szomszédtól is meg lehet venni a helyben termelt élelmiszert, a városokba viszont szervezetten kell eljuttatni, amihez viszont infrastruktúra kell - magyarázta Fazekas Sándor, aki emlékeztetett, hogy a városokban órási konkurencia, hiszen bejáratott kereskedelmi központok, áruházláncok és bevásárlóközpontok működnek.