fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Szociális tűzifaprogrammal a magyar családokért
2013. november 7., 13:25
A kormány a rezsicsökkentés mellett a fával fűtő családok anyagi terheit is igyekszik mérsékelni a szociális tűzifaprogram segítségével - közölte Vinnai Győző és Tilki Attila, a Fidesz országgyűlési képviselője sajtótájékoztatón csütörtökön, Nyíregyházán.

Tilki Attila elmondta, a tűzifaprogramban a tavalyi egymilliárd forint helyett idén kétmilliárd forintos pályázati keretösszeg áll rendelkezésre az ötezer fő alatti önkormányzatok számára. A pályázaton nyertes helyhatóságoknak a juttatás kiosztása során elsődlegesen az adott településen élő, lakásfenntartási támogatásban részesülő családokat kell figyelembe venni - ismertette.
   
A Fehérgyarmat polgármesteri tisztségét is betöltő kormánypárti politikus hozzátette: a helyhatóságok maximum két köbméter fát oszthatnak ki a rászoruló családok között, a kiszállítás pedig az önkormányzat feladata lesz. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 177 önkormányzat kapott tűzifa-vásárlási támogatást összesen mintegy 500 millió forint értékben.
   
Vinnai Győző megyei kormánymegbízott a sajtótájékoztatón emlékeztetett, november 1-jétől 11,1 százalékkal csökkentek egyes rezsidíjak, ami éves átlagban - a decemberi számlát tekintve - húsz százalékos csökkentést jelent. Emellett döntés született a rendszerhasználati és egyetemes szolgáltatási díjak befagyasztásáról is, így a szolgáltatók már nem tudnak "trükközni" ezzel - fogalmazott.
   
A fogyasztók védelme érdekében rezsipontokat hoznak létre az országban, amelyek segítséget nyújtanak a rezsiszámlákkal kapcsolatos panaszok rendezésében, illetve tájékoztatást és tanácsadást nyújtanak az ügyfeleknek - ismertette Vinnai Győző.

(MTI-fidesz.hu)