FIDESZ.HU > Hírek Nyomtatás
Ablak bezárása
Kulturális közfoglalkoztatási programot indít a kormány
Négyezer fő részvételével, 2,5 milliárd forint forintos kerettel indul a települések harmadát érintő kulturális közfoglalkoztatási program novemberben.
Létrehozva: 2013. november 7., 13:33 | Utoljára frissítve: 2013. november 7., 15:00

A Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) által indított program célja, hogy újító módon, kulturális és közösségi értékteremtésre, a nemzeti kultúra terjesztésére használja ki a közmunkaprogram lehetőségeit. A program megkezdését ezért széleskörű felmérés előzte meg, amelynek során 15 ezer közművelődési intézmény és önkormányzat, civil és művészeti szervezet jelezhette igényeit, javaslatait - mondta el csütörtökön Budapesten az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára.
   
Halász János kiemelte egy munkaalapú társadalom létrehozásának fontosságát, emlékeztetve arra, hogy ma már 230 ezerrel több álláshely van Magyarországon, mint 2010-ben.
   
A közmunkaprogram újra megtanítja dolgozni a résztvevőket, olyan tudás birtokába hozva őket, amelynek köszönhetően aztán a munkaerőpiacon is meg tudják állni a helyüket, de a korábban kulturális területen dolgozó, munka nélkül maradt szakemberek is felfrissíthetik tudásukat - jegyezte meg.
   
Halász János beszámolója szerint a kulturális közfoglalkoztatási programot a minden megyében közművelődési módszertani irodákat működtető NMI koordinálja. A kezdeményezésnek köszönhetően 3706-an jutnak munkához közfoglalkoztatottként, mellettük 160 területi koordinátor és 134 asszisztens dolgozik majd bruttó 100 ezer forint körüli fizetésért.
   
A program csaknem 2000 partnerszervezete között éppúgy megtalálhatók a civil szféra képviselői, mint közművelődési intézmények, egyházak, önkormányzatok.
  
Hoffmann Imre, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkára emlékeztetett: az eddigi közmunkaprogramok elsősorban mezőgazdasági és ipari tevékenységekre irányultak.
   
Felidézte, hogy a kulturális közfoglalkoztatási programnak voltak már előzményei, a Magyar Nemzeti Digitális Archívumban vagy a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnál például digitalizálási és archiválási feladatokat láttak el közmunkások.
   
Az új projekt csaknem mindegyik résztvevője képzésben is részesül, ami nagyban hozzájárulhat az elsődleges munkaerőpiacon történő elhelyezkedésükhöz - hangsúlyozta Hoffmann Imre.
   
Závogyán Magdolna, az NMI főigazgatója elmondta, hogy a résztvevőknek legalább érettségivel kell rendelkezniük, de diplomás kulturális közfoglalkoztatottakra is számítanak; a jelentkezők a munkát megelőzően 40 órás képzésben részesülnek majd.
   
A programban november 1-jétől már 134-en dolgoznak: megyénként 6-6, a központban pedig 16 fő - jegyezte meg a főigazgató, hozzátéve: a projektben megyénként átlagosan 230-250-en vesznek majd részt.
   
Halász János és Závogyán Magdolna az MTI kérdésére válaszolva elmondták: a közfoglalkoztatottak a helyi igényeknek megfelelően változatos munkákat végeznek, feladataik közé tartozhat például kiadványok gondozása, közgyűjtemények, faluházak programszervezése, adatbázis-építés vagy archiválás is.
   
Mint hangsúlyozták, a tapasztalatok felhasználásával a program várhatóan 2014 áprilisa után is folytatódni fog.