Míg a franciáknál a forradalom a nemzeti lét egy-egy kiemelkedő pillanatához kapcsolódtak a diadalmas forradalmak, amelyekkel – ha áldozatok árán is – elérték céljukat, addig a magyaroknak kudarcos, vagy kudarcosnak tartott forradalmak jutottak, levert harcok, azok után megtorlás, idegen megszállás – jelentette ki Navracsics Tibor.
   
Nagy-Britannia és a nyugati világ nem tartana ott találmányokban és szellemi teljesítményben, ahol tart, ha Kelet-Európában a meg-megismétlődő diktatórikus fordulatok nem küldenek újabb és újabb nemzedékeket Nyugat-Európában – idézte a miniszter Margaret Thatchernek az 1980-as években tett kijelentését.
   
Úgy vélte, talán még szörnyűbb sors jutott azoknak, akik itt maradtak, kiszolgáltatva a megtorlásnak, s azoknak, akiket elhurcoltak.
   
"A fiatalok, akiket innen elvittek, nem csak áldoztai 1956-nak, hanem szemtanúi a szocializmus igazi arcának" - mondta, hozzátéve, hogy a szocializmus "nem tudott mosolyogni, nem tudta szeretni a fiatalokat, mert a fiatalok szabadságra vágynak".
   
Szerinte a veszprémi 1956-os emlékhelyek is arra emlékeznek, hogy a kommunizmus leghalálosabb ellensége a szabadság volt. "A kommunizmust ugyanis nem mi győztük le, hanem azok a nők, tanárok, egyetemisták, akiknek ma újabb emléket állítunk itt Veszprémben" – zárta beszédét Navracsics Tibor.
   
A forradalom idején börtönként működő, ma a Veszprémi Törvényszéknek helyet adó épületen az emléktáblát annak a száz, többségében egyetemistának és oktatóiknak az emlékére helyezték el, akiket 1956. november 8-án onnan elhurcoltak a Szovjetunióba.
   
Az emléktáblát Dienes Attila Munkácsy-díjas szobrászművész alkotását a Pannon Egyetem, a veszprémi önkormányzat és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium állíttatta.