fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Megduplázódott a térfigyelő kamerák száma a Ferencvárosban
2013. november 7., 15:54
Megduplázódott a térfigyelő kamerák száma a főváros IX. kerületben. A kibővített kamerarendszer csütörtöki átadásán Pintér Sándor belügyminiszter arról beszélt, hogy a kerületben élők a kormányváltáskor elsősorban biztonsággal használható aluljárókat kértek, valamint több rendőrt a közterületekre.

Hozzátette: ennek alapján kezdődött meg a főváros rendőrségeinek átszervezése, és a Ferencvárosban is bevezették az úgynevezett gördülő akciókat. Ez azt jelenti, hogy a Készenléti Rendőrség tagjai megjelennek egy adott területen, bűnelkövetőket, körözött személyeket keresnek és fognak el, majd továbbmennek egy másik területre - magyarázta.

A tárcavezető szerint egyértelmű, hogy a közterületi rendőri jelenlét nem lehet folyamatos mindenütt, ezért áttekintették a térfigyelő kamerarendszer fejlesztésének lehetőségeit. "Erősen meglepődött", amikor megtudta, hogy legutóbb 2002-ben helyeztek ki kamerát a Ferencvárosban. Pintér Sándor szólt arról is, hogy a közbiztonság további javításához ezután is szükséges a széles körű összefogás és az állampolgárok segítsége.
   
A kameráktól a bűncselekmények számának csökkenését várják

Bácskai János (Fidesz-KDNP), a Ferencváros polgármestere arról beszélt, hogy az idén három jelentős közbiztonsági intézkedést hoztak a városrészben. Rendőrőrsöt adtak át a József Attila lakótelepen, emellett három körzeti megbízotti irodát nyitottak és már készül a negyedik, most pedig megduplázták a kamerák számát.

A polgármester jelezte, a kameráktól a bűncselekmények számának csökkenését várja. Megjegyezte: a rendszernek bizonyítási eljárásoknál is fontos szerepe van, és a tavaszi Thaly Kálmán utcai lövöldözőt ennek segítségével fogták el két és fél óra alatt. A most átadott 26 térfigyelő kamerával már 54 működik a Ferencvárosban, a kerület 2010 óta mintegy 70 millió forintot költött ezek fejlesztésére és javítására.

(MTI - fidesz.hu)