FIDESZ.HU > Hírek Nyomtatás
Ablak bezárása
Balog: A szociális munka napja az esély ünnepe
A szociális munka napja az esély ünnepe: felhívja a figyelmet arra, hogy ez a munka a társadalmat építi és azokra, akik az elesettekért dolgoznak - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten.
Létrehozva: 2013. november 11., 11:27 | Utoljára frissítve: 2013. november 11., 12:41

A miniszter a szociális munka napján tartott ünnepségen Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkárral miniszteri elismeréseket adott át.
   
Balog Zoltán hangsúlyozta: az elismerésekkel egyrészt jutalmazzák azokat, akiknek "életművük ez a szolgálat", másrészt a közvéleményt is formálni kívánják. Növelni szeretnék a presztízsét, megbecsültségét azoknak a segítő szakmáknak, amelyek nélkül egyetlen társadalom sem létezhet.    
   
A miniszter szólt arról is, hogy a társadalomnak szüksége van példaképekre. Vannak viszont példák - például a bulvármédiában - amelyek méltatlanok erre, mégis hamar követőkre találnak. Ezért fontos, hogy világossá tegyék az értékrendet, és elérjék, hogy minél többen segítsenek, akár a hivatásukban, akár hétköznapi emberként.
   
Balog Zoltán kitért arra: a szociális munkások feladata, hogy felrázzák a világot a közönyből, megváltoztassák azt a vélekedést, amely szerint "nincs kiút a nehéz helyzetből". Ez az a hivatás - tette hozzá - , amelyet nem lehet napi 8-10 óra után félbeszakítani. A szociális munkásokra emberek sorsát bízzák. Ugyanakkor ez az a szakma, amelyet ha az ember nagyon jól csinál, nagyon sokat vissza is kap - mutatott rá a miniszter.   
   
Soltész Miklós megköszönte a szociális munkásokat áldozatos munkáját. Azt ígérte, mindent megtesznek azért, hogy a szociális és gyermekvédelmi ágazat tovább erősödjön.
   
Azt mondta, amikor átvették a kormányzást, nem az volt a kérdés, hogy bővítik-e az ellátásokat. Olyan helyzetben volt az ország, hogy az volt a kérdés: egyáltalán lesz-e ellátás, illetve melyeket kell megszüntetni. A megfeszített munka eredményeként viszont bővülnek a bölcsődei férőhelyek, egyre több szociális intézmény újulhat meg, és javulnak az ágazatban dolgozók munkakörülményei.
   
Az államtitkár a bérekkel kapcsolatban úgy fogalmazott: tisztában van azzal, hogy az ágazatban nagyon nehéz a helyzet. A megkezdett átalakításoknak azonban jövőre meglesz a gyümölcse - jelentette ki. Soltész Miklós azt mondta, hogy az összefogásnak, a közös beszerzéseknek minden bizonnyal meglesz az eredményük, és a pénzt vissza tudják forgatni a szociális területre.