FIDESZ.HU > Hírek Nyomtatás
Ablak bezárása
Varga: Az NGM felgyorsítaná a kasszacserét
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szeretné felgyorsítani a kasszacserét, így egy új, még a héten kiadandó rendeletben szigorú határidőket szab a forgalmazók és a gyártók számára - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn Budapesten az Európai Kereskedelem Napján, amelyet idén kilencedik alkalommal rendeztek meg.
Létrehozva: 2013. november 11., 12:15 | Utoljára frissítve: 2013. november 11., 13:44

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) rendezvényén a miniszter kifejtette: a kereskedők által benyújtott igényeket a szervíznek 8 napon belül továbbítania kell a forgalmazónak, amelynek szintén 8 napon belül továbbítania kell azt a gyártó felé.
   
Varga Mihály kiemelte: a módosításra azért van szükség, mert bár a kiskereskedők tisztességesen eleget tettek kötelezettségeiknek, a cserék kivitelezése részben a szervizeken, részben a forgalmazókon "akadt el".
   
A miniszter megerősítette azt is, hogy nem változik a kasszacsere végső határideje, így a PC alapú, úgynevezett nagykasszák átállításának végső határideje továbbra is 2013. december 31. A kormány célja továbbá, hogy a kiskasszák esetében a már leadott igényeket teljesítsék.
   
Varga Mihály az Európai Kereskedelem Napja kapcsán kiemelte:  egyetért azzal az alapgondolattal, hogy legalább egy napra hívják fel a figyelmet a kereskedelemben dolgozók munkájára, illetve az ágazat nemzetgazdasági szerepére.
   
"Mindkét területen sikeres volt a kabinet"

A miniszter felidézte, hogy 2010-ben a kormány fő célja az volt, hogy Magyarország kerüljön ki az adósságcsapdából, illetve bővüljön a foglalkoztatás; mindkét területen sikeres volt a kabinet. A nagy rendszerek - kormányzati, egészségügyi, oktatási,önkormányzati szféra - átalakítása hatással van az az adósságállomány csökkenésére. Múlt héten közzétett jelentésében az Európai Bizottság is elismerte, hogy az államháztartást sikerült konszolidálni, és Magyarország kikerült a recesszióból, az ideihez képest pedig jövőre megduplázódik a gazdasági növekedés üteme.
   
Brüsszel jelzése alapján ezek az intézkedések akkor lehetnek tartósak, ha a gazdaság növekedése magasabb szintre tud állni - fejtette ki Varga Mihály, hozzátéve, hogy ehhez szükség van kereskedelemfejlesztése, és jó külgazdasági stratégiára is.
   
A magyar gazdaság mélyen integrálódott az EU-ba, ki van téve a világgazdasági változásoknak, ezért a keleti nyitás külgazdasági stratégiája keretében olyan országokhoz - többek között Kína, Oroszország, egyes FÁK-államok, India, nyugat-balkáni államok - szeretne kapcsolódni, amelyek nagy fejlődési dinamikát mutatnak, és amelyekben korábban nem volt olyan intenzíven jelen - fejtette ki a miniszter.
   
Cél a gazdasági növekedés és a foglalkoztatás emelése

A külpiaci lehetőségek kihasználásához gazdasági növekedésre és a foglalkoztatás emelésére van szükség; ezek a célok tükröződtek vissza a külgazdasági stratégiában is, amelynek célja az ország exportteljesítményének növelése, a kivitel szerkezetét kiegyensúlyozottabbá tétele, valamint, hogy a magyar tulajdonú kis- és közepes vállalkozásokat is minél inkább bekapcsolják a külkereskedelembe - jelezte Varga Mihály.
   
A miniszter hangsúlyozta, a kormányváltáskori állapothoz képest jelenleg 200 ezerrel több munkahely van Magyarországon, ennek a fele versenyszférában, a többi a közfoglalkoztatás keretében jött létre.
   
A kormány számos lépést tesz azért, hogy a családok megélhetési költségei tovább csökkenjenek 2014-ben; ez a kereskedelem számára is fontos, mert a háztartások jövedelme nélkül a kereskedelem sem tud érdemben bővülni - mondta Varga Mihály, példaként említve a rezsicsökkentést, a családi adókedvezmény kiterjesztését, a bérek és nyugdíjak reálértékének növelését, valamint a pedagógus-béremelés folytatását.
   
Jövőre növekedési fordulat várható

A kormány várakozásai szerint 2014-ben is növekedési fordulat valósul meg: a gazdaság 2 százalékkal bővülhet, a háztartások fogyasztása és beruházások mértéke is számottevően nőhet - ismertette Varga Mihály.
   
Kitért arra is, hogy az adórendszer átalakítása megtörtént az utóbbi években, 2014-ben kiszámítható és stabil marad az adórendszer, nagy változásokra nem készül jövőre a kormány.
   
Sertéshús áfa: pozitív hatása lesz a csökkentésnek

Az élő és félsertés áfájának csökkentése kapcsán kifejtette: bízik benne, hogy az intézkedésnek pozitív hatása lesz a húságazatra, és fehéríteni fogja a termelési és értékesítési folyamatot. Elmondta azt is, hogy a kormány jelentős lépéseket tett a vállalkozók adminisztratív terheinek csökkentésére az egyszerű állam program keretében; 90 eljárási könnyítést vezetett be 10 területen, ezzel 25 százalékkal csökkentek a vállalkozói terhek.
   
Varga Mihály az idén év elején indult munkahelyvédelmi akcióterv fontos eredményei között említette, hogy az év első felében 740 ezer munkavállaló után vették igénybe az akcióterv nyújtotta kedvezményeket a munkaadók; ez is hozzájárult ahhoz, hogy augusztus végére 10 százalék alá csökkent a munkanélküliek aránya.
   
A nemzetgazdasági miniszter szólt arról is, hogy a kiskereskedelmi forgalom alakulása követte a pozitív gazdasági trendeket, a változás jelei már 2012 első felében megmutatkoztak, és idén már érdemi fordulat mutatkozik a háztartások fogyasztásában is.
   
A miniszter úgy fogalmazott: "nehéz és munkával teli évek vannak mögöttünk", egyben megköszönte a kereskedelmi szektornak, hogy partner volt az átalakításokban. A kormány célja, hogy a kereskedelem, a fogyasztás a magyar gazdaság egyik növekedési faktora legyen, ezért a kormány továbbra is törekszik arra, hogy a partneri együttműködés megmaradjon a szektorral - emelte ki Varga Mihály.