FIDESZ.HU > Hírek Nyomtatás
Ablak bezárása
Rogán: Nem kerülhet ki az előzetesből az ároktői banda tagja
Az Országgyűlés még hétfőn dönthet a büntetőeljárási törvény módosításáról, ami lehetővé teszi majd, hogy az ároktői banda tagja börtönben marad, és nem szabadul ki november 22-én – hangsúlyozta hétfői sajtótájékoztatóján Rogán Antal. A Fidesz frakcióvezetője ugyanitt elmondta, azt is, a büntetőeljárási törvény módosításához a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja négy pontból álló javaslatot nyújtott be.
Létrehozva: 2013. november 11., 16:11 | Utoljára frissítve: 2013. november 11., 18:54

Rogán Antal az ároktői gyilkosság kapcsán kijelentette, nem engedhető meg, hogy egy ilyen súlyú bűncselekmény elkövetésével vádolt ember szabadlábra kerüljön. Mint ismert, az ároktői banda tagjait szándékosan elkövetett emberöléssel, aljas nyereségvágyból elkövetett gyilkossággal és erőszakos cselekményekkel vádolják.

Úgy fogalmazott, „némileg meglepte”, hogy voltak, akik erre az ügyre pártkérdésre tekintettek, és pártok közötti vitát faragtak belőle. Mindenkinek az az érdeke, hogy a gyilkossággal vádolt emberek mindaddig, amíg ügyükben bírói ítélet nem születik, börtönben maradjanak – szögezte le a Fidesz frakcióvezetője. Hozzátette: „úgy tűnik, győzött a józan ész”, és az ellenzéki képviselők többsége a házszabálytól való eltérésre igennel szavazott: 292-en voksoltak igennel, és mindössze heten nemmel. Hangsúlyozta, ezáltal az Országgyűlés még hétfőn dönthet a büntetőeljárási törvény módosításáról, ami lehetővé teszi majd, hogy az ároktői banda tagja börtönben marad, és nem szabadul ki november 22-én.

A törvény módosításához a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja négy pontból álló javaslatot nyújtott be. A törvénymódosítás magában foglalja, hogy a szakértői intézeteknek 90 napon belül kötelességük állásfoglalást tenni, és erről a bíróságot tájékoztatni – tájékoztatott. Emellett javasolják azt is, hogy azokban az esetekben, amikor két évvel túlnyúlik az ügy, vizsgálni kell a bíró és az ügyész szerepét is. Rogán Antal ennek kapcsán megjegyezte, a polgári peres eljárásokkal együtt körülbelül 12 ezer ilyen esetről van szó. A javaslat értelmében a felülvizsgálat rendjét úgy kellene kialakítani, hogy a leghosszabb ideje húzódó ügyeket kell előrevenni – fűzte hozzá.

A fideszes politikus szólt arról is, hogy abban az esetben, amikor valakinél megszüntetik az előzetes letartóztatást, és házi őrizetet rendelnek el, kötelező lesz a lábperec alkalmazása. A negyedik javaslatunk arról szól, hogy a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetői ne kerülhessenek ki az előzetesből, hanem börtönben maradjanak a bírósági ítéletig – hangsúlyozta. Felhívta a figyelmet arra, hogy hasonló gyakorlat van Németországban, Svédországban, Írországban, Lengyelországban és Romániában is.

Rogán Antal hangsúlyozta, véleménye szerint hamis érvek hangzottak el az ellenzék részéről az alkotmányügyi bizottság ülésén. Kijelentette, nem tudja elfogadni, hogy egy gyilkossággal vádolt ember is kerülhessen házi őrizetbe, fokozott rendőri ellenőrzés mellett. Ez azt jelentené, hogy háromnaponkénti váltásban összesen 18 rendőrnek kellene vigyáznia egy ilyen vádlottra – jegyezte meg. Rámutatott, november 21-én hatályba lép a büntetőeljárási törvény módosítása, és „többé Magyarországon nem lehet olyan ember, aki ellen gyilkosság miatt eljárás folyik, és házi őrizetbe kerülhet”.

A frakcióvezető az ingyenes készpénzfelvételről szóló jogszabállyal összefüggésben elmondta, benyújtott egy zárószavazás előtti módosító indítványt. Annak, akinek negatívba került a folyószámlája, ott addig az összeghatárig élhet a lehetőséggel, amennyi a munkabére, a nyugdíja, vagy a számlájára érkező rendszeres bér- vagy szociális jellegű átutalás – tájékozatott, hozzátéve, a kötelező regisztrációra az internetbankon keresztül is lesz lehetőség.
 

Azzal kapcsolatban, hogy Mesterházy Attila bejelentette, az Európai Bizottsághoz fordulnak az E.ON gázüzletágának megvételével kapcsolatban, Rogán Antal elmondta, arra kéri a szocialistákat, fontolják meg, hogy a magyar érdekek oldalára állnak. Hangsúlyozta, a magyar érdek az, hogy a privatizált gázüzletágat, gáztározókat, valamint az Oroszországgal, a legnagyobb gázszállítóval való megállapodás jogát hazánk a saját kezébe vehesse. Amennyiben Brüsszelnek lehetőséget teremtenek a vizsgálatra, az az én meggyőződésem szerint a rezsicsökkentés elleni támadás lesz – húzta alá.

A lehallgatási botrány kapcsán arról beszélt, a Fidesz képviselőcsoportja támogatja a vizsgálóbizottság felállítását, és egyúttal kifejtette, választ kell találni arra is, hogy amennyiben történt ilyen információszerzés, azt milyen típusú befolyásszerzésre használták fel. Próbáltak-e Magyarországon külföldi érdekkörök befolyást szerezni a magyar politikában, és ha igen, milyen módon? – tette fel a kérdést.

Azzal összefüggésben, hogy Bajnai Gordon úgy fogalmazott, amennyiben kormányra kerülnek, fájdalmas intézkedésekre kényszerülnének, úgy fogalmazott, fel kell tenni a kérdést, milyen kormányzásra készülnek a szocialistákkal közösen. Olyan kormányzásra, mint 2009-ben? Ismét megszorítások jönnének, ha ők kerülnének kormányra, és ha igen, kitől akarnak pénzt elvenni: a nyugdíjasoktól, a közszolgálatban dolgozóktól? – sorolta.

Nem számítok a banki szolgáltatások díjának emelkedésére az ingyenes készpénzfelvétel miatt – reagált az ezzel kapcsolatos felvetésre. Mint mondta, ha emiatt emeli más szolgáltatása díját egy bank, akkor Magyar Nemzeti Banknak jogában áll vizsgálódni és büntetni.

Rogán Antal újságírói kérdésre válaszolva elmondta, azt tanácsolná Balogh Józsefnek, hogy váljon meg politikai tisztségeitől. Nem önmagában azzal van probléma, hogy valaki tiltakozik a jelenléte ellen, hanem a módszerrel; az ülésteremben mindenkinek a parlamenthez méltó módon kell viselkedni – tette hozzá.