FIDESZ.HU > Hírek Nyomtatás
Ablak bezárása
Az Országgyűlés elfogadta az NMHH tavalyi zárszámadását
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) tavaly 39,2 milliárd forintos bevétellel gazdálkodott, míg kiadása 20,8 milliárd forint volt, pénzmaradványa pedig 18,3 milliárd forint - a hatóság tavalyi egységes költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényt hétfőn 243 igen, 72 nem szavazattal, két tartózkodás mellett fogadta el az Országgyűlés.
Létrehozva: 2013. november 11., 18:34

A költségvetési bizottság által benyújtott javaslat értelmében az NMHH bevételeinek többsége, csaknem 18 milliárd forint a frekvencia díjakból származott, a legnagyobb kiadás - 16 milliárd forint - a működéséhez kapcsolódott, ebből 5,1 milliárd forintot a személyi juttatások, csaknem 4 milliárd forintot a dologi kiadások tettek ki.
   
A maradványból 1,1 milliárd forintot az idei évre áthúzódó kiadásokra fordítottak, 5,8 milliárd forintot működési tartalékra különítettek el, míg 5 milliárdot átadtak a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnak (MTVA), 6,1 milliárd forintot pedig nyilvántartások kialakítására használhatnak fel.
   
Az NMHH Médiatanácsának tavalyi költségvetési bevétele 219,4 millió forint volt, míg kiadása csaknem 180 millió, költségvetésen kívüli bevétele 4,1 milliárd forintot, kiadása 4,7 milliárdot tett ki.
   
Az MTVA összes bevétele 82,7 milliárd forintot tett ki, amelyből a költségvetésből 70,6 milliárd forint, kereskedelmi bevételekből 6 milliárd, az előző évi pénzmaradványból további 6 milliárd forint adódott.
   
A kiadások teljes összege csaknem 130,9 milliárd forint volt, amelyből 72,5 milliárd forintos tétel az MTVA médiaszolgáltatás-támogatási és vagyonkezelési tevékenysége, 44,3 milliárd forintos kiadás pedig a székházvásárlás költsége. Ennek lebonyolításához az MTVA összesen 36,6 milliárd forint beruházási hitelt, 20 milliárd forint forgóeszközhitelt és 4 milliárd forint folyószámlahitelt vett fel.
   
A Közszolgálati Közalapítvány tavaly 200 millió forintos költségvetési támogatást kapott, az MTV Zrt. 707 milliót, a Duna TV Zrt. 910 millió forintot, míg a Magyar Rádió Zrt. 624 milliót, az MTI Zrt. pedig 1,3 milliárdot.