FIDESZ.HU > Hírek Nyomtatás
Ablak bezárása
A pénz megőrzi értékét, a forint értéktartó fizetőeszköz
40 év óta nem történt meg az, hogy a fizetés, illetve a nyugdíj értéke alig látható mértékben romlik – jelentette ki Hoppál Péter keddi sajtótájékoztatóján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) októberi inflációs adatai kapcsán.
Létrehozva: 2013. november 12., 14:13 | Utoljára frissítve: 2013. november 12., 16:04

A KSH kedden bejelentette, októberben 0,9 százalékos volt az éves infláció. Az inflációs adat tartósan alacsony, büszkék lehetünk rá, és örülhetünk neki – mondta el Hoppál Péter. Arra is felhívta a figyelmet, hogy ebben az adatban még nincs is benne a november 1-től életbe lépett újabb 11,1 százalékos rezsicsökkentés hatása. Emlékeztetett, 1974 volt az utolsó év, amikor ilyen alacsony volt az infláció mértéke. A pénz megőrzi értékét, a forint értéktartó fizetőeszköz – tette hozzá. A politikus aláhúzta, az inflációs adat azt jelenti, hogy 40 év óta nem történt meg az, hogy a fizetés, illetve a nyugdíj értéke alig látható mértékben romlik. A fizetések és a nyugdíjak is megőrzik vásárlóértéküket, sőt 2013-ban reálbér-és reálnyugdíj-emelkedésről beszélhetünk – szögezte le, megjegyezve: bizakodással tekinthetünk a jövőbe.

Hoppál Péter aláhúzta, nemcsak a magyar kormány mondja azt, hogy jó az irány, Magyarország jobban teljesít, hanem az Európai Bizottság (EB) is, mely legutóbbi jelentésében reménykeltőnek nevezi a magyar folyamatokat. Az EB jelentésében 2014-re és 2015-re vonatkozóan is tartósan alacsony inflációs adatot vetített előre.

Bajnai Gordon adóemelésre készül

A Fidesz szóvivője reagált Scheiring Gábor (Együtt-PM) egykulcsos adóval kapcsolatos nyilatkozatára is. Úgy tűnik, a Bajnai-párt megint a munkavállalók fizetése körül matat – hangsúlyozta Hoppál Péter. Emlékeztetett, Bajnai Gordon több alkalommal is bejelentette, hogy kifejezetten adóemelésre készül. A mostani, 16 százalékos alacsony személyi jövedelemadó-kulcs valami miatt nem tetszik Bajnainak. Nyilván adónövekedést akarnak, abból pedig az következik, hogy sokkal kevesebb lenne az emberek fizetése, ha Bajnaiék esetleg hatalomra kerülnek – fejtette ki.

Ezzel szemben a ciklus egészében ezermilliárdokban mérhető az a pénz, ami a magyar munkavállalók, családok zsebében marad a 16 százalékos adókulcsnak és a ráépült családi adórendszernek köszönhetően – húzta alá Hoppál Péter. Az alacsony adókulcs az idén több mint 540 milliárd forinttal csökkentette a munkavállalók terheit; a családi adókedvezmény pedig két év alatt 360 milliárd forintot hagyott összesen a családok zsebében – fejtette ki. A szóvivő kitért arra is, hogy januártól 270 ezer kiskeresetű család esetében kiterjesztik a családi adókedvezményt. A jelenlegi adórendszernek és az alacsony adókulcsnak az eltörlése – melyre Bajnai Gordonék készülnek – automatikusan adóemelést és a fizetések drasztikus csökkenését vonná maga után – hangsúlyozta.

Hoppál Péter reagált a szociális dolgozók béremelésével kapcsolatos Együtt-PM-nyilatkozatra is. Bizakodhatunk abban, hogy az egészségügyi dolgozók és a pedagógusok béremelése után elég erős lesz az ország ahhoz, hogy a szociális szférában és a gyermekvédelemben dolgozók esetében is átfogó béremelési program induljon. Felhívta a figyelmet arra, az első lépések már megtörténtek ezen a területen is. Kifejtette, új pótlékokat vezettek be, a már meglévőket szélesebb körre terjesztették ki,  a pedagógusbér-emelési program pedig 2700 szociális területen dolgozó pedagógusra is vonatkozott.

Már nem lehet nyerészkedni a szülők pénztárcájának a kárára

A sajtótájékoztatón a szóvivő reagált Kunhalmi Ágnes (MSZP) tankönyvekkel kapcsolatos nyilatkozatára is. Hoppál Péter megjegyezte, nem biztos, hogy sok jóval kecsegtet, ha az MSZP újonnan kinevezett szóvivője is a hamisítás ingoványos ösvényén indul el. A szocialisták ismét nem a gyermekeket nevelő családok pénztárcáját nézik, hanem a tankönyvellátáson nyerészkedő bizonyos vállalkozói körök profitját védik és azért sírnak – húzta alá. Elmondta, a tankönyvellátás átalakításának az volt a lényege, hogy most már nem lehet nyerészkedni a szülők pénztárcájának a kárára, hiszen a tankönyvkiadás és a terjesztés is ellenőrzött mederben zajlik 2010 óta. Azelőtt szabad rablás folyt ezen a területen, a Gyurcsány-Bajnai-kormányok alatt, 2004 és 2010 között a tankönyvek ára több, mint kétszeresére emelkedett – fűzte hozzá.

Azzal is hozzájárultunk egy kicsit a családok rezsicsökkentéséhez, hogy a tankönyvek árának drasztikus emelkedését 2010 után leállítottuk – hangsúlyozta Hoppál Péter. Felhívta a figyelmet arra, hogy immár a gyerekek fele – 720 ezer tanuló – ingyenesen kapja a tankönyvcsomagot, így nem kell fizetniük az első osztályosoknak, a nagycsaládosoknak és a szociálisan rászorulóknak. Erre a kormány 8,5 milliárd forintot költött. Néhány év alatt el fogjuk érni, hogy minden általános iskolás korosztály ingyen kapja a tankönyvet – húzta alá a politikus. Az állami kontroll védi a szülők pénztárcáját, a tankönyvellátó kizárólag a tankönyvellátásba forgathatja vissza a bevételeit. Kizárttá vált immár, hogy tankönyvellátásból bármely cég vagy vállalkozói kör a családok terheit növelve extraprofitot vegyen ki – jelentette ki Hoppál Péter.