fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Minden rászorulót el tudnak helyezni a krízisidőszakban
2013. november 12., 17:52
Minden hajléktalan embert el tudnak helyezni télen, a krízisidőszakban, a meglévő szálláshelyek mellett a Hungexpo területén akár tízezres nagyságrendben tudnak kulturált helyet adni a rászorulóknak - közölte Tarlós István, Budapest főpolgármestere kedden egy budapesti sajtótájékoztatón.

Elmondta azt is, hogy csütörtökön tárgyalja a Fővárosi Közgyűlés a szabálysértési törvénnyel összefüggő azon rendeletet, amely meghatározza majd, hol nem tartózkodhatnak életvitelszerűen a hajléktalanok Budapesten.
   
A rendeletben nem szándékoznak szerepeltetni a burkolt járdákat - közölte Tarlós István, hozzátéve, hogy a főváros javaslatai szerint 29 kiemelt fővárosi aluljáróban tilos lesz élniük a hajléktalanoknak, valamint a rendeletben játszóterekre és oktatási intézmények környezetére koncentrálnak.
   
A kerületi javaslatok külön mellékletet képeznek - mondta a főpolgármester, majd megjegyezte, hogy van olyan kerületi javaslat, amelyet nem tud értelmezni.
   
Tarlós István elmondta, azért javasolta, hogy a járdák ne kerüljenek be a rendeletbe, mert annak nem lehetne érvényt szerezni. "Nem lehet minden utcába rendőrt, szociális munkást, közterület-felügyelőt állítani" - fogalmazott.
   
Szólt arról is, hogy a törvény a világörökségi területet eleve kizárja a hajléktalanok által használható területek közül.
   
A főpolgármester hangsúlyozta: a rendelet nem a hajléktalanok ellen készül. A hajléktalanprobléma elsősorban egészségügyi és szociális kérdés - mondta, majd hozzátette: nem egészséges aluljárókban élni, ott hagyni a hajléktalan embereket nem jelent megoldást és gondoskodást.
   
A főpolgármester szólt arról, hogy 2010 óta ezerrel nőtt a hajléktalan-szálláshelyek száma, egészségügyi központot létesítettek nekik, létrehozták a Budapesti Hajléktalanügyi Konzorciumot, valamint az elmúlt három évben elérték, hogy töredékére csökkent az utcán kihűlés miatt életüket vesztő emberek száma.
   
Megoldatlan problémának nevezete ugyanakkor a hajléktalanok esetében az addiktológiai és pszichiátria ellátást.
   
Tarlós István közölte, tervezik új krízishelyek megnyitását, további lábadozók üzemeltetését, valamint speciális mentőautó rendszeresítését, amely lehetővé tenné a helyszíni fertőtlenítést. A fejlesztésekre megnyílt egy mintegy nyolcvanmillió forintos támogatási lehetőség a Belügyminisztériumom (BM) keresztül - tette hozzá.
   
Tarlós István szólt arról is, hogy az OPNI, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet bezárásával több száz ember került az utcára. Egy szakmai értékelés szerint az utcára került betegek közül nagyjából háromszázan ön- és közveszélyesek - mondta.
   
Pesti Imre fővárosi kormánymegbízott a sajtótájékoztatón elmondta, ha a krízisidőszakban szükséges lesz, akkor a Hungexpo területén biztosítanak majd helyet, egészségügyi ellátást és tisztálkodási lehetőséget a hajléktalanoknak. Ott akár tízezer embert be tudnak fogadni december elsejétől a tél végéig - tette hozzá.
   
A kormányzat "szinte korlátlan férőhelyet" biztosít a BM-mel, a Főpolgármesteri Hivatallal és a katasztrófavédelemmel együtt - tette hozzá.
   
Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke, a Budapesti Hajléktalanügyi Konzorcium egyik vezetője azt mondta, a magyar hajléktalanellátás az egyik legjobban szervezett, viszont "igaz az is, hogy nagyon könnyű hajléktalanná válni és nagyon nehéz belőli kijönni".
   
Kérdésre válaszolva elmondta, becslése szerint Budapesten 9000 hajléktalan él, ebből 7500-at "látnak is", és a fővárosban 7000 hely van számukra.
   
Vecsei Miklós közölte, hogy a téli időszakban lesznek 120 százalékosan telített helyek. Mindenkit el fognak tudni helyezni, a túlélést biztosítani fogják a téli hidegben - hangsúlyozta.

(MTI-fidesz.hu)