FIDESZ.HU > Hírek Nyomtatás
Ablak bezárása
Kövér László a szingapúri elnökkel tárgyalt
A gazdaság, a politika és az oktatás terén kínálkozó együttműködési lehetőségekről tárgyalt Kövér László, az Országgyűlés elnöke és a hivatalos látogatáson Budapesten tartózkodó Tony Tan Keng Jam szingapúri elnök szerdán a Parlamentben - közölte az Országgyűlés sajtóirodája az MTI-vel.
Létrehozva: 2013. november 13., 14:57

Kövér László megelégedéssel szólt arról, hogy Magyarország keleti nyitás politikájának eredményeként 2010 óta fellendültek a két ország kapcsolatai - áll a közleményben. Mint mondta, ez nemcsak a politikai, hanem a gazdasági együttműködés esetében is igaz, hiszen Szingapúr az ASEAN, a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének államai közül az első, Ázsiában pedig a negyedik legnagyobb gazdasági partnere Magyarországnak - írták.
   
A felek a további gazdasági lehetőségek kihasználása mellett közös célként fogalmazták meg a parlamenti kapcsolatok erősítését és az oktatási együttműködést. Kövér László felhívta a szingapúri államfő figyelmét arra, hogy az Európai Unión belül Magyarország kapuként szolgálhat az egész közép-európai térség, a visegrádi négyek országai felé is.
   
Tony Tan Keng Jam reményét fejezte ki, hogy mostani látogatása hozzájárul a további magyarországi befektetési lehetőségek kiaknázásához és az őt Budapestre elkísérő szingapúri üzletemberek sikeres tárgyalásaihoz. A szingapúri államfő kedden Áder János köztársasági elnökkel folytatott megbeszélést, szerdán pedig Orbán Viktor miniszterelnökkel tárgyalt.