FIDESZ.HU > Hírek > Önkormányzat Nyomtatás
Ablak bezárása
Helyreállítják a tiszaligeti körtöltést Szolnokon
Várhatóan ez év végéig befejeződik a korábbi árvizekben megrongálódott tiszaligeti körtöltés helyreállítása Szolnokon - közölte a város önkormányzatának sajtóreferense az MTI-vel.
Létrehozva: 2013. november 14., 08:40

Pókász Endre tájékoztatása szerint a szakemberek 2012 októberében három helyen fedeztek fel fél és egy méter közötti mélységű és 20-30 centiméter szélességű beszakadásokat a meggyengült töltésszakasz koronáján.
    
Az előzetes talajmechanikai szakvélemény a körtöltés több pontján is jelezte a gát kiüregelődését, ez ugyancsak a beszakadás veszélyével fenyegetett. A helyszíni bejáráson a szakemberek megállapították, hogy az eredetileg bejelentett fél kilométer helyett mintegy 750 méteres részt érint a károsodás.
    
A szóvivő tájékoztatása szerint a helyreállításhoz a több mint 38 millió forint önerő mellé a Belügyminisztériumtól 90 millió forint vis maior támogatást igényelt és kapott a város.
    
A Tiszaliget a Tisza-parti megyeszékhely egyik kiemelt zöldövezete, egyben sport-, rekreációs és oktatási központja, ahol szállodák és sportlétesítmények mellett a Szolnoki Főiskola campusa is megtalálható. A folyó árterén fekvő területet a Tiszavirág gyalogos- és kerékpároshíd köti össze Szolnok belvárosával, és körtöltés védi a magasabb árhullámoktól.