FIDESZ.HU > Hírek > Önkormányzat Nyomtatás
Ablak bezárása
Lázár: Ez érdemi segítség Csanádpalotának
Átvállalta a Csongrád megyei Csanádpalota adósságát is az állam; az erről szóló értesítő dokumentumot Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár, a térség országgyűlési képviselője adta át a település polgármesterének csütörtökön. Közölte, reméli, hogy ez a könnyítés érdemi segítség lesz a városnak.
Létrehozva: 2013. november 15., 08:10 | Utoljára frissítve: 2013. november 15., 12:59

Kovács Sándor, a város független polgármestere az eseményt megelőzően az MTI-nek elmondta: az állam lépése stabilizálta a település költségvetését, idén valószínűleg már nem lesz szükség hitelfelvételre - tette hozzá. A valamivel több mint 3000 lakosú város adósságállománya csaknem 67 millió forint volt. Ebből mintegy 12 millió forint útfejlesztésre felvett hitel, míg a többi folyószámlahitel volt, ami a működési költségek fedezetére ment el.
    
Lázár János az átadás kapcsán hangsúlyozta: a 2014-20-as uniós időszakra készül az ország, amikor 7000 milliárd forint elköltésére lesz lehetőség. "Nekem szívügyem, hogy a szegényebb, az ország keleti határokhoz közel élő polgárok is részesedjenek ezekből a pénzekből"- tette hozzá. Csanádpalota eddig is jól pályázott, az utóbbi években fontos szerepet töltöttek be a magyar-román határ menti kétoldalú pályázatok - közölte.
    
Lázár János elmondta: hétfőn Brüsszelbe utazik és találkozik Johannes Hahn regionális politikáért felelős uniós biztossal. A tárgyalás középpontjában a 2014-20 közötti hétezer milliárd forint elköltésének technikáját, módját és intézményrendszerét tekintik át.
    
Az esemény után a politikusok egyeztetést tartottak a település következő uniós ciklusban várható fejlesztési lehetőségeiről, majd Lázár János lakossági fórumot tartott.