FIDESZ.HU > Hírek Nyomtatás
Ablak bezárása
Rezsicsökkentés a budapesti közösségi közlekedésben
A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén elfogadta azt a javaslatot, hogy 2014. január 1-től 10 százalékkal csökken a közösségi közlekedésben a bérletek ára. Tarlós István főpolgármester és Németh Szilárd fővárosi képviselő javaslatára a napi munkába és iskolába járáshoz leginkább szükséges bérlettermékek ára csökken.
Létrehozva: 2013. november 15., 11:12

A tarifacsökkentés csak természetes személyekre vonatkozik, közületi vásárlásoknál az alábbi kedvezmények nem kerülnének alkalmazásra. A döntésnek köszönhetően 2014. január 1-jétől a magánszemélyek több bérletfajtát a korábbinál 10 százalékkal olcsóbban vehetnek meg:

Ezeken felül további bérlettípusok ára is csökken a magánszemélyek számára:A Fővárosi Önkormányzat ármegállapítási jogkörébe tartozó legfontosabb közszolgáltatás a közösségi közlekedés, ahol az elmúlt három évben jelentős intézményrendszeri átalakítás, hatékonyságjavítási program, a BKV átalakítása ment végbe.

Ahogy előterjesztésében Tarlós István és Németh Szilárd rámutatott: létrehozása óta, az elmúlt három évben a BKK több intézkedést vezetett be, melynek köszönhetően az elmúlt években jelentősen növekedett a budapesti közösségi közlekedési menetdíj-bevétel. Meghosszabbították a pénztárak nyitva tartását, folyamatosan kiterjesztették a járművezetői értékesítést, teljesen újraszervezték a jegyellenőrzési tevékenységeket: hatékonyabbá tették az ellenőrzést, valamint szélesebb körben kiterjesztették az első ajtós felszállási rendszert. Következetesen minden tevékenységgel könnyebbé tettük a jegyvásárlási lehetőségeket, mivel az intézkedéscsomag célja nem a büntetés, hanem a jegy- és bérletvásárlás elősegítése, 2014-ben 300 új jegyautomata érkezik Budapestre, és megkezdődik az elektronikus jegyrendszer megvalósítása.

Mindezen lépések eredménye: míg 2010-ben az akkor még BKV által beszedett jegyárbevétel 50 milliárd forint volt, addig 2013-ra ennél jelentősen több, várhatóan közel 56 milliárd forint lesz a BKK menetdíj-bevétele. Ez ad módot az árak csökkentésére.

A rezsicsökkentés ezen budapesti lépése mintegy 800 ezer embert érint; tehát szinte mindegyik budapesti és agglomerációs család terheit csökkentik. 2002 és 2010 között az infláció mértéke összesen 58,8 százalék volt, ugyanebben az időszakban a budapesti tömegközlekedési viteldíjak ára 142 százalékkal növekedett, azaz csaknem 2,5-szer nagyobb mértékű volt az emelés, mint az infláció – reálértékben 52,4 százalékkal növekedtek az árak.

2010 és 2014 között az árcsökkenés mértéke 3 százalék (nyugdíjas és tanuló bérleteknél 10 százalék), az infláció mértéke pedig 17,3 százalék volt, azaz reálértékben 10-24 százalékkal csökkentek az árak. Mindeközben a tömegközlekedés teljesítménye nőtt, új buszok álltak forgalomba, és megkezdődtek a villamosfelújítások is.

A Fővárosi Közgyűlés a 10 százalékos árcsökkentésen felül további termékek bevezetéséről, kínálatban tartásáról vagy kivonásáról, további kedvezmények bevezetéséről döntött a 2014-es évre vonatkozóan, többek között:

A 2014. évre vonatkozó javaslatok 2014. március 1-jével lépnek hatályba.

Bevezetik a kétheti Budapest-bérletet a közoktatásban tanulók számára

A tanulók jelenleg havi, negyedéves, szemeszterre szóló (szeptember-január és február-június érvényességgel) és éves bérleteket válthatnak, rövidebb időszakra szóló (kétheti) bérlet csak teljes árú változatban létezik. A budapesti tanulók igen jelentős bérletkedvezményben részesülnek: a 3850 Ft-os havi bérletük 63 százalékkal olcsóbb a teljes árú havi bérlet 10500 Ft-os árához képest, azonban 1 hónapnál rövidebb időszakra jelenleg még nem válthatnak kedvezményes, kifejezetten tanulóknak szánt értékcikket. Az utazóközönség részéről is többször felmerült az igény erre, ez teljesül most: az új, kétheti bérlet 2550 Ft-ért lesz megvásárolható.

Bevezetik a nosztalgia bérletet

A Fővárosi Közgyűlés 2013. szeptember 26-i ülésén jóváhagyta a nosztalgiajáratok közszolgáltatás keretében történő működtetését. 2013-ban összesen 29 napon lehetett Budapesten nosztalgiajáratokkal utazni. Ehhez kapcsolódóan bevezetjük a teljes árú, valamint a gyermekek részére kedvezményes nosztalgiajegyeket a rendszeres nosztalgiautazások ösztönzésére; emellett a jövőben nosztalgiabérletet is árusítunk, az alábbi feltételekkel:

Az 5/30 BKK napijegy forgalmáról szóló kimutatások megfelelnek az előzetes várakozásoknak, és feltételezhető, hogy részben új utasok megjelenését, de legalábbis többletvásárlást eredményezett. Az 5/30 BKK napijeggyel kapcsolatos utasészrevételek kedvezőek voltak, a tapasztalatok egyelőre nem utalnak visszaélésre, így megtartjuk a napijegyet a jövőben is. Az 5/30 BKK napijegy 5 darab, 24 órára érvényes szelvényt tartalmaz. A tömb tetszőleges kezdőnappal váltható, melytől számítva 30 napig használható.

Módosulnak a hetijegy használati feltételei

A Budapest-hetijegyen a jövőben a vásárló személy a nevét vagy a bérletigazolvány, személyazonosító igazolvány, kártya formátumú vezetői engedély, diákigazolvány, útlevél sorszámát kell feltüntetni. Ezentúl tehát nem kell külön bérletigazolványt váltani a hetijegy használatához.

Kapható lesz a kedvező árú kutyabérlet

Az utasoktól érkező észrevételek alapján, figyelembe véve az állattartási szokások változásait is, felülvizsgáltuk a kutyaszállítás díjszabását. Ennek fényében egy önálló, és a teljes árú havi bérletnél olcsóbb kutyabérletet vezetünk be (megtartva a díjszabás által kínált jelenlegi jegy- és bérlethasználati lehetőségeket is) az alábbi feltételekkel: