FIDESZ.HU > Hírek Nyomtatás
Ablak bezárása
A gazdaságpolitika logikus következménye a növekedés
A kormányzati gazdaságpolitika logikus következményének nevezte a magyar gazdaság növekedését Orbán Viktor miniszterelnök az M1 Az este című pénteki műsorában. A kormányfő szólt a devizahitelesekről is, úgy fogalmazva: az lenne a normális, ha az igazságügyi rendszer, nem pedig a kormány próbálna igazságot szolgáltatni nekik.
Létrehozva: 2013. november 16., 10:08 | Utoljára frissítve: 2013. november 16., 11:51

A kormány biztos volt benne, hogy az általa eltervezett politika végrehajtásával megindul a magyar gazdaság növekedése - jelentette ki az interjúban Orbán Viktor, utalva arra, hogy a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 1,7 százalékkal emelkedett az idei harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest. A miniszterelnök közölte: a munkahelyvédelmi akcióterv, a gyed extra, a kiskeresetűek adókedvezménye és a rezsicsökkentés is már a mostani gazdasági növekedés eredményének a lefordítását jelenti a mindennapi életkörülmények nyelvére.

Felidézte: tavaly, az idei költségvetés megalkotásakor azt az álláspontot képviselte, hogy ha teljesülnek a kormány várakozásai, és év közben nem adják fel az irányvonalat, akkor 2013 negyedik negyedévében - az előző évhez viszonyítva - Magyarországon lehet a legnagyobb gazdasági növekedés egész Közép-Európában, amire hosszú évek óta nem volt példa. "Azt a gazdaságpolitikát folytatjuk, amellyel korábban éllovasai voltunk a régiónak, és én mindig is hittem abban, hogy ez meghozza az eredményt" - mondta.
   
Brüsszelben is vállalni kell a gazdaságpolitikai vitákat

Jelezte ugyanakkor, továbbra is számít vitákra Brüsszellel, mert a kabinet több nagy európai érdekcsoportnak is rálépett a tyúkszemére. Mint fogalmazott, a magyar gazdaságpolitika vesztes oldalán lévő bankoknak és nemzetközi cégeknek erős érdekképviseletük van Brüsszelben, a dolgoknak pedig az a rendje az európai politikában, hogy ők továbbra is tiltakozni fognak a bankadó és a különadók miatt.
   
"Ezek a csoportok továbbra is ellenfeleink Brüsszelben" - tette egyértelművé Orbán Viktor, hangsúlyozta azonban, hogy Brüsszelben is vállalni kell a gazdaságpolitikai vitákat. "Most azonban sokkal több töltény van a tárban, mint korábban volt, vastagabb a muníciónk", hiszen megjöttek az eredmények - mondta a kormányfő, felsorolva, hogy az államadósság csökken, a költségvetést ellenőrzés alatt tartja a kormány, a gazdaság nő, a külkereskedelmi és a fizetési mérleg rendben van és a devizatartalékok is jó szinten vannak. Ezért Magyarország könnyebben vívja meg vitáit Brüsszelben, mint korábban - magyarázta.
   
Ez bejött, ezt a politikát érdemes folytatni

Orbán Viktor arra is felhívta a figyelmet, hogy a mostani gazdasági növekedést - amely mögött a magyar vállalkozók és munkavállalók teljesítménye áll - úgy kell megbecsülni, hogy közben Európában válság van, a bankok pedig több ezer milliárd forintot vontak ki a magyar gazdaságból, mert az anyabankok rossz bőrben vannak, vagyis a magyar gazdaság számára elérhető pénzmennyiség jelentősen csökkent.
   
Ezért volt fontos, hogy a jegybank a vezetőváltás után olyan programokat hirdetett meg, amelyek pénzt biztosítanak a reálgazdaságnak. Ez bejött, ezt a politikát érdemes folytatni - hangsúlyozta a miniszterelnök. A kormányfő ezzel összefüggésben rámutatott arra, hogy a mostaninál is nagyobb, 3-4 százalékos növekedést akkor tud elérni Magyarország, ha a bankok is aktívan beszállnak a hitelezésbe. Ehhez azonban nem a magyar gazdaságpolitikának kell változnia, hanem a külföldi bankoknak kell otthon rendbe tenniük magukat, akkor ugyanis megerősödnek, és újra hitelezni fognak Magyarországon - mondta.
   
Jó lenne, ha az igazságügyi rendszer igazságot szolgáltatna az embereknek

A devizahitelesekre rátérve a miniszterelnök arra biztatott minden érintettet, hogy éljen a biztos tehercsökkenést jelentő árfolyamgát lehetőségével, rendezze adósságait, tegye magát pénzügyileg rendbe. Fontosnak nevezte, hogy a családok fogyasztása, házépítése, lakásbővítése stabil pénzügyi alapokon történjen, vagyis először az előző hiteleiket tudják le.
   
Orbán Viktor ismét utalt a bíróságok szerepére a devizahitelesek ügyében. Álláspontja szerint ha a fontos vitakérdésekben az igazságszolgáltatás az emberek oldalára áll, akkor már nem a lakosságon kell majd segíteni, hanem a pénzintézetek esetében kell megnézni, "mit tudunk a bankoknak segíteni ahhoz, hogy teljesíthessék az emberekkel szembeni kötelességüket".
   
Ha azonban az igazságszolgáltatás nem áll az emberek oldalára - folytatta -, akkor a kormánynak kell ezt megtennie, és akkor nem a bankok, hanem az emberek szempontjából kell vizsgálnia az ügyet. Jó lenne azonban, ha az igazságügyi rendszer igazságot szolgáltatna az embereknek, és a kormánynak ezen igazságszolgáltatás következményeit kellene pénzügyileg kezelnie - mondta, jelezve, ezt tartaná normálisnak, nem pedig azt, hogy a kormány próbál igazságot szolgáltatni az igazságszolgáltatás helyett.
   
Négy éve mindent elvettek, most mindent megígérnek

Az interjúban szóba került a közelgő parlamenti választás is, amellyel kapcsolatban a miniszterelnök az ellenzékre utalva úgy fogalmazott: most azok az emberek ígérnek meg mindent, akik négy évvel ezelőtt mindent elvettek az emberektől. Ezért "nem azzal érvelek, hogy nekik nincs igazuk, hanem hogy sosem volt igazuk" - mondta Orbán Viktor.