FIDESZ.HU > Hírek Nyomtatás
Ablak bezárása
Bajnai programja a gyermeket nevelőknek fájna a legjobban
Bajnai Gordon bejelentette, hogy útjában állnak az adótörvények – kommentálta Hoppál Péter az Együtt-PM vezetőjének nyilatkozatát, mely szerint meg kell szüntetni a jogszabály kétharmados védelmét. Ugyanitt arról is beszélt, hogy a bukott baloldal mindent elkövet azért, hogy Magyarországot gyengítse.
Létrehozva: 2013. november 16., 12:38

A Fidesz szóvivője szombati sajtótájékoztatóján azt mondta: Bajnai ezt azért szorgalmazza, hogy végre tudja hajtani „fájni fog” programját. A senki által meg nem választott volt kormányfő adóemelési tervei veszélyeztetnék a gyermekeket nevelők jövedelmeit is – vélekedett, hozzátéve: Bajnai eltörölné a családi adókedvezményt, és évi 230 milliárd forintot húzna ki az emberek zsebéből, az összeget pedig a bankoknak adná.

Ez a program veszélyezteti a kiskeresetűek adócsökkentését is – mutatott rá, emlékeztetve, hogy 2014-től a legalacsonyabb jövedelmű családok bruttó bére nettóvá válik. Hoppál Péter felidézte, az Együtt-PM vezetője kormányzása idején elvette a kismamáktól a három éves gyest, ezért a szóvivő arra következtet, hogy Bajnai programja a gyed extrát is veszélyezteti. „A fájni fog program elsőszámú célpontjai a gyermeket nevelők, a nők és az édesanyák” – emelte ki.

A balliberális politikus bécsi kormánykritikájára reagálva Hoppál Péter kifejtette: sajtóhírekből tudjuk, hogy Bajnai otthonosan mozog az osztrák fővárosban, hiszen a cégbirodalom jelentős része ott székel, adót Ausztriának fizet. „A rendezvény egy egyenes üzenet; a magyaroknak fájni fog programot ígér, míg az osztrák bankárok kegyit keresi Bajnai” – vélekedett.

„Nagyjából mindenki sejtheti, hogy mire készül az MSZP”

Az MSZP szombati ülésével összefüggésben a Fidesz szóvivője úgy fogalmazott: „a szocialisták a hírek szerint zárt ajtók mögött vitatkoznak gazdaságról, foglalkoztatásról és ifjúságról”. Mint mondta: nem sok jót ígér az, a videó hamisítási botrány óta a nyilvánosság elől menekülő szocialisták programjukat is bujkálva, a nyilvánosságot kizárva tervezgetik. „Nagyjából mindenki sejtheti, hogy mire készül az MSZP, ugyanis a szocialista pártban és az egész bukott baloldalon ugyanazok vannak együtt, akik már egyszer az országot tönkre tették” – mutatott rá a fideszes politikus. Ezzel szemben az elmúlt három és fél évben minden mutató tekintetében javult a magyar gazdaság állapota – szögezte le Hoppál Péter.

Az MSZP E.ON-nal kapcsolatos brüsszeli beadványáról szólva a fideszes politikus kifejtette: a szocialisták elindították a rezsicsökkentés elleni támadásukat az uniós fórumokon is, a szocialisták ismét nem a magyar családok érdekeit képviselik, Brüsszelből akarnak nyomást gyakorolni a magyar kormányra a rezsicsökkentés eltörléséért.

A bukott baloldal mindent elkövet azért, hogy Magyarországot gyengítse

Tényeket állítottam, egy tanúvallomásból levonható következtetéseket mondtam el – reagált arra a sajtóhírre, hogy Gyurcsány Ferenc büntetőpert indít ellene egy korábbi állítása miatt. A bukott miniszterelnök volt államtitkára vallotta azt, hogy Gyurcsány a rendészeti minisztert megkerülve, közvetlen utasításokat adott a rendőri vezetőknek. A DK vezérének a tetteivel kellene szembenéznie, ahelyett, hogy vádaskodik – közölte a Fidesz szóvivője.

Egy másik kérdésre válaszolva Hoppál Péter felhívta a figyelmet, hogy a bukott baloldal mindent elkövet azért, hogy Magyarországot gyengítse. „Ez egy hibás magatartás, a hazai politikai erőknek a magyar embereket segítenie kellene” – vélekedett, hozzátéve: azonban az MSZP azért járkál Brüsszelbe, hogy Magyarországot rossz színben tüntesse fel.