FIDESZ.HU > Hírek Nyomtatás
Ablak bezárása
Selmeczi: A baloldal hazugságot hazugságra halmoz
Az elmúlt hetekben a szocialisták hazugságot hazugságra halmoztak, nem tisztázták a felelősségüket, pedig ez elkerülhetetlen lenne – fogalmazott vasárnapi sajtótájékoztatóján Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője.
Létrehozva: 2013. november 17., 14:58 | Utoljára frissítve: 2013. november 17., 16:34

Selmeczi Gabriella felhívta a figyelmet arra, hogy öt hete vár a magyar közvélemény arra, hogy „végre tiszta vizet öntsön a pohárba” a baloldal a bajai videóhamisítási ügyben. Az elmúlt hetekben hazugságot hazugságra halmoztak, nem tisztázták a felelősségüket, pedig ez elkerülhetetlen lenne – fűzte hozzá. A Fidesz szóvivője úgy fogalmazott, látszik, hogy meg akarják úszni ezt a botrányt.

Emlékeztetett rá, az MSZP korábban azt állította, hogy Károlyi Attila nem tagja a pártnak, Károlyi azonban azt mondta, hogy ő az MSZP székesfehérvári sporttagozatának az elnöke. A mai napon az egyik hírportálon megjelent egy tavalyi MSZP-s jegyzőkönyv, amely a szocialisták országos sporttagozatának ülésén készült, eszerint az ülésen részt vett Károlyi Attila – jelentette ki. Rámutatott, ez alapján kiderül, hogy a szocialista vezetők és a szóvivők állításaival szemben nagyon is köze van a párthoz a bajai hamisítási botrány egyik főszereplőjének.

Ha mindez így van, akkor a szocialisták egyre mélyebben keverednek bele a hazugságspirálba – emelte ki. Mint mondta, a baloldal lezártnak tekinti az ügyet, pedig a „választás rendje elleni durva támadásról van szó”. Lendvai Ildikó úgy fogalmazott, „balekok voltak”a szocialisták, de ezzel a felelősség még nincs tisztázva- jegyezte meg a politikus. Selmeczi Gabriella elmondta, a szocialisták a mai napig adósak az igazsággal, a válaszokkal. Továbbra is várjuk a válaszokat és a felelősség megállapítását – tette hozzá. Ennek kapcsán szólt arról is, hogy Gyurcsány Ferenc és a Demokratikus Koalíció is adós a válasszal.

A szóvivő hangsúlyozta, arra is választ várnak, hogy miért az MSZP székházába került a bajai hamisított videó. Tudott-e a pártvezetés előzetesen a hamisított videóról és annak előkészületeiről? Károlyi Attila kitől kért és kapott felhatalmazást? Miért tette? – sorolta. Szólt arról is, arra is választ várnak, hogy tartanak-e a szocialisták az „oktatófilm” segítségével előadást a képviselőiknek.

Selmeczi Gabriella újságírói kérdésre válaszolva elmondta, Magyarországon az egyik legalacsonyabb a személyi jövedelemadó az unión belül, és büszkék arra is, hogy az adórendszeren keresztül tudják támogatni a gyermeket vállaló családok életét. Ha Karácsony Gergelynek vagy párttársainak ez nem tetszik, akkor én bátorítanám őket, hogy ahány forinttal többet keresnek a személyi jövedelemadó csökkenése kapcsán, azt nyugodtan utalják át egy alapítványnak, ha ennyire zavarja őket az alacsony adókulcs – fogalmazott.

A Horthy Miklós emlékmenet kapcsán megjegyezte, a volt kormányzó munkásságát történészeknek kell megítélniük.