FIDESZ.HU > Vélemények > Interjú Nyomtatás
Ablak bezárása
2014 a kiskeresetű családok adócsökkentésének éve lesz
Az adótörvény legfontosabb elemét kétség kívül a családi adókedvezmény kiterjesztése adja - mondta Varga Mihály a Magyar Nemzetnek.
Létrehozva: 2013. november 19., 08:08

A lap keddi számában megjelent interjúban a nemzetgazdasági miniszter kifejtette: az intézkedés lényege, hogy azok a szülők, akik a gyermekek után járó kedvezményt jelenleg nem tudják teljes egészében igénybe venni, a következő évtől az összegekkel adójuk mellett a járulékaikat is csökkenthetik.
   
A kedvezmény jelentette lehetséges adómegtakarítás így 16 százalékról a bruttó bér 33 százalékára növekszik. A lépés nagyjából ötvenmilliárd forinttal hagy többet csaknem 270 ezer háztartásban - magyarázta Varga Mihály, aki szerint a lépés nem szorul különösebb magyarázatra, ki vitatná, hogy nincs jobb befektetés a gyermekeknél. Akkor cselekszünk tehát a leghelyesebben, ha a nevelés költségeit a szülőknél hagyjuk - tette hozzá.
   
A polgárok panaszaiból indultak ki

Minden idők egyik leggyakorlatiasabb adótörvényét fogadta el hétfőn az Országgyűlés - fogalmazott a miniszter. "Az egyes intézkedések megfogalmazásakor az adózók, vagyis a polgárok és a vállalkozások észrevételeiből, panaszaiból indultunk ki. A megszavazott paragrafusok egyfelől mérséklik a szabályszerűen működő vállalkozások terheit, másrészről újabb kísérletet tesznek az adócsalók kiszűrésére, a visszaélések lehetőségének szűkítésére. Mindezt úgy, hogy 2014 az adócsökkentés éve lesz a kis keresetű családoknak" - mondta Varga Mihály.
   
Arra a kérdésre, nem tartanak-e attól, hogy a dohánypiacon megugrik a feketézés, a miniszter kijelentette: az eddigi adatok, hatósági tapasztalatok nem mutatnak különösebb változást. Ugyanakkor megjegyezte, hogy az adótörvény egy intézkedéssorozatot fogadott el azért, hogy a dohánypiacon a jogellenes magatartások a későbbiekben se nyerjenek teret. Regisztrációhoz köti például a szárított dohány, és az úgynevezett fermentált dohány kereskedelmét, birtoklását, emellett előírja, hogy a jövőben csak a dohányboltokban lehet forgalmazni cigarettapapírt, cigarettahüvelyt és dohánylevél-töltőt. Mindezeken túl bizonyos szankciókon is emel a jogszabály.