FIDESZ.HU > Hírek Nyomtatás
Ablak bezárása
Rétvári: Ez felgyorsíthatja a büntetőeljárásokat
A törvényben most megszabott 90 napos szakértői határidő felgyorsíthatja majd a büntetőeljárásokat, de ehhez több drága berendezés is kell, ezek beszerzésére több százmillió forintot költ és költött a tárca – mondta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára a 180 percben. Emellett mindenkit, aki a szakértő intézeteknél dolgozik, közalkalmazottból köztisztviselővé soroltak át, ami jelentős mértékű keresetnövekedést eredményezett, a magasabb bérek és a javuló munkakörülmények pedig minden bizonnyal vonzóbbá is teszik majd a pályát – tette hozzá Rétvári Bence a Kossuth Rádió reggeli műsorában.
Létrehozva: 2013. november 19., 11:08 | Utoljára frissítve: 2013. november 19., 11:48

Az ároktői eset egyébként nemcsak a szakértői munka lassúságára, de az igazságszolgáltatási rendszer szinte minden betegségére figyelmeztetett, azt a kérdést is felveti például, szükség van-e ilyen mértékű bizonyítási eljárásra, vagy kevesebb bizonyíték, esetleg már a részleges beismerő vallomások alapján is megszülethetett volna az ítélet – hívta fel a figyelmet a szakember. Vizsgálható az is, ügyészi oldalon hol volt túlzott a leterheltség, amely késleltette a vádirat benyújtását, és az is, miért nyúlt el ilyen hosszú időre a bírósági szakasz. A választ az újabb bírói, ügyészi álláshelyek megteremtésével részben már megadta a kormány, de az eljárásokat gyorsíthatja az is, hogy a tárgyalások kijelölésekor a bíráknak figyelembe kell majd venniük, melyik ügyben van előzetes letartóztatásban a vádlott.

A ma tartandó devizahitel-kerekasztalról, amely körül az igazságügyi tárca képviselője mellett ott ül majd a Kúria szakembere is, Rétvári Bence azt mondta, az elsődleges cél a bankszövetség kínálta megoldási csomag jogi véleményezése, másrészt azt tisztázni, a hatalmi ágak szakértői hogyan ítélik meg az egyoldalú szerződés-, kamatmódosítás lehetőségét, de napirendre kerülhet az árfolyamrés kérdése is. Ma jogegységi döntés biztosan nem születik, de nagyon nagy szükség van rá a perek megítélésében és a jogi környezet tisztázásban, hogy a kormány végre felelősséggel meghozhassa azokat törvénymódosításokat, amelyekkel kizárhatja a jelzálogfedezettel ellátott devizaalapú ingatlanhitelt, és egyensúlyt is teremthet, hogy ne járhassanak rosszabbul a forinthitelesek sem – hangsúlyozta Rétvári.

Az asztalnál ülők határidőt nem szabhatnak és nem is javasolhatnak a Kúriának, de jelezhetik, hogy a jogalkotóban és a több százezer devizahitellel bírkózó emberben is nagyfokú igény van erre a jogegységi döntésre – tette hozzá a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára a 180 percben. (Korábbi értesülések szerint a Navracsics Tibor kezdeményezte egyeztetésre a Kúria elnöke, a legfőbb ügyész, az az Országos Bírósági Hivatal és a a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke, valamint az alapjogi biztos kapott meghívást.)