FIDESZ.HU > Hírek > Önkormányzat Nyomtatás
Ablak bezárása
Új sétány épült a keszthelyi Balaton-parton
A Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) támogatásával épült új sétány Keszthelyen a városi strandon, illetve a Halászcsárda előtti területen - a fejlesztést szerdán a helyszínen a város polgármestere mutatta be.
Létrehozva: 2013. november 21., 12:03 | Utoljára frissítve: 2013. november 21., 12:24

Ruzsics Ferenc (Fidesz-KDNP) elmondta: a BFT 15 millió forintos pályázati támogatásával, valamint az önkormányzat 6,6 millió forintos önrészével alakítottak ki a városi strand területén, valamint a Halászcsárda és a Helikon strand közötti partszakaszon új, térkövezett sétányt.
   
Az összesen 470 méter hosszú, két szakaszból álló sétány mellett új padokat és hulladékgyűjtőket helyeztek ki, kialakítottak egy fedett beállót és kerékpártárolót, valamint egy "szenior játszóteret", ami a felnőtteknek kínál testedzési lehetőséget. Az önkormányzat, az anyagi lehetőségeitől és pályázati forrásoktól függően, a jövő évben folytatni szeretné a sétányépítést - tette hozzá a polgármester.
   
Manninger Jenő, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy a BFT várhatóan a jövő esztendőben is meghirdet hasonló lehetőségeket. Ezek a pályázatok olyan fejlesztéseket szolgálhatnak, amelyek a regionális operatív programokba nem fértek bele, de hozzásegíthetnek az elhanyagoltabb balatoni partszakaszok rendbetételéhez.