FIDESZ.HU > Hírek Nyomtatás
Ablak bezárása
Hatékonyan segíti a Nébih az élelmiszerlánc-biztonságot
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Kiemelt Ügyek Igazgatósága fennállásának egy éve alatt 351 ellenőrzést végzett, ennek során mintegy 1630 tonna termékkel kapcsolatban intézkedtek. Ebből 710 tonnát kellett megsemmisíteni, illetve kiszabtak 141 millió forint bírságot és megállapítottak 7,5 milliárd forint adóelkerülést - ismertette  Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára, országos főállatorvos a Magyar Országos Állatorvos Egyesület csütörtöki közgyűlésén Budapesten.
Létrehozva: 2013. november 21., 12:39

Hozzátette, hogy a tavaly márciusban létrehozott Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) rugalmas, ügyfélbarát, a kérdésekre és problémákra gyorsan reagáló szervezetként igyekszik gondoskodik arról, hogy az élelmiszerlánc-biztonság a termőföldtől az asztalig megvalósuljon. Mint mondta, a Nébih struktúrájának átalakítása a feladatok még hatékonyabb ellátása érdekében folyamatos.