fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Több pénz marad a borsodi családok zsebében is
2013. november 22., 10:44
A kormány az elmúlt időszakban azon dolgozott, hogy több pénz maradjon a családok, így a borsodiak zsebében is - hangsúlyozta Csöbör Katalin.

Csöbör Katalin országgyűlési képviselő miskolci sajtótájékoztatóján azt mondta, november elsejétől újabb rezsicsökkentést vezettek be, így a gáz, a villany és a távhő ára is 10 százalékkal csökkent, így a tavalyihoz képest már 20 százalékkal kell kevesebbet fizetni. Hozzátette: összesen kilenc rezsielem árát csökkentették, ez mindegy százezer forint megtakarítást jelent egy családnak.

Közölte továbbá, hogy 2014-től az alacsony jövedelmű családok adója is csökkenni fog, a családi adókedvezmény 270 ezer alacsony jövedelműt érint, nekik több tízezer forint megtakarítást jelent az adóintézkedés bevezetése, ezt először 2014 februárjában fogják megérezni.

Példaként említette, hogy egy három gyerekes 100 ezer forintból élő család 17 ezer forinttal többet kap majd. A kormány csak a magyar emberek, dolgozók és családok mellett áll, ehhez képest a Gyurcsány-Bajnai-kormány büntette a gyerekvállalást, eltörölte a családi adókedvezményt, devizahitelbe hajszolta az embereket, és, ha a "romokban heverő" baloldalon múlna, újra ezt tenné.

(MTI-fidesz.hu)