FIDESZ.HU > Hírek > Önkormányzat Nyomtatás
Ablak bezárása
"Megengedhetetlen a józsefvárosi piac működése"
Bűncselekmények elkövetése szempontjából Budapest gócpontjáról van szó – fogalmazott Kocsis Máté a józsefvárosi piac bezárása kapcsán, csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Létrehozva: 2013. november 22., 11:18

A józsefvárosi piacon a kispénzű vásárlók nem voltak biztonságban: átverték és becsapták őket; számos bűncselekményt követtek és követnek el ott, ezért kezdeményeztük a piac bezárását – fogalmazott Kocsis Máté. Mint mondta, a MÁV mint a terület gazdája, már júliusban meghozta ezt a döntést, ezt követően 150 napos felmondási idő állt rendelkezésre. Ez a határidő ma délelőtt 10 órakor lejárt – fűzte hozzá Józsefváros polgármestere, aki egyúttal azt is elmondta, ezt a bérlő, a Komondor Kft. bíróságon megtámadta.

Ezzel csak az időt tudják húzni, néhány hetet még nyerhetnek vele, de a döntésen nem változtat – jelentette ki. A politikus sajnálatosnak nevezte, hogy délelőtt a bérlő „mindenféle jogi trükkökkel megpróbált kibújni” a végrehajtás alól. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta azt is, az önkormányzatnak sem tulajdonosi joga, sem tulajdona, sem egyéb jogosítványa nincs a területen, tehát a jogvitában sem érintett. Teljesen feleslegesnek éreztem, hogy megjelenjek két másik gazdasági társaság egymással fennálló vitájában – fűzte hozzá. Ugyanakkor megjegyezte azt is, azt remélte, mától bezár a piac.

Bűncselekmények elkövetése szempontjából Budapest gócpontjáról van szó, ráadásul a piac sok más bűncselekményt is vonz a helyszínre – utalta arra, hogy sok betöréses rablásból, lopásból származó tárgyat is ott próbálnak értékesíteni. Kocsis Máté megengedhetetlennek tartja, hogy egy ilyen piac működjön a városban.
 
A városból kifelé haladva, a Kőbányai út jobb oldalán lévő terület, az egykori Ganz-MÁVAG ipartelep magántulajdon, körülbelül 150 tulajdonossal, kétharmaduk külföldi állampolgár. Az önkormányzatnak vagy a magyar államnak ezért semmilyen befolyása nincs erre a területre, éppen ezért más megoldási javaslatra van szükség – reagált arra a felvetésre, hogy mi lesz akkor, ha az árusok esetleg átköltöznek oda a mostani piacról.
 
Leszögezte, keresik a megoldást arra is, hogy miként lehet nagyobb rendet teremteni az egykori ipartelep területén, hiszen a két piac működése „számos ponton hasonlít egymáshoz”. Igaz, hogy a magántulajdonban lévő piac jóval rendezettebb, a tulajdonosok több pénzt költöttek rá, jobb állapotban van, de én személy szerint nem vagyok arról meggyőződve, hogy a vám- és adószabályok maradéktalan betartásával működik, valamint arról sem, hogy nem követnek el ott bűncselekményeket – jelentette ki.

Tájékoztatott arról, hogy a működési engedélyek visszavonása nem feltétele a piac bezárásának, mivel azt a vállalkozási tevékenységet folytató személy kapja, tehát egy új helyszín megjelölésével az árusítást máshol is folytathatja, és az erre irányuló engedélyt ismét benyújthatja.