A frappáns kérdést, hogy miképpen viszonyuljunk a közelmúlthoz, az SZDSZ tette föl partnerének és a magyar választóknak, bár önmagához is intézhette volna. A párt európai választási hadjárata következő kérdésének szánja ezt, s ha valaki rákattint az SZDSZ honlapjára, az aktuális szavazás is erre irányul.
A választható opciók arról szólnak, hogy nyilvánosságra kell-e hozni az állambiztonsági iratokat, vagy fontosabb szempont-e ennél a titkosszolgálatok működése.
A szavazás első két pontja azt a mondatot is tartalmazza, amely az MSZP-nek akár pártlogójára írható jelszava is lehetne: "A múltat nem érdemes bolygatni". A harmadik választható pontnál mintegy meglepetésként, váratlanul előugró Jolly Jokerként szerepel: A választókra kell bízni, szavaznak-e volt állampárti vezetőkre. Ez a mondat logikailag is elkülönül a szövegkörnyezettől.
Az SZDSZ az utóbbi tízegynéhány évben kómában fekvő Csipkerózsikára emlékeztet, amely nem igazán ébredt fel álmából. Néha horkan egyet, fel-felriad, aztán békésen tovább szunyókál mindenkori, s e minőségében fel- és leválthatatlan partnere, a szocialista utódpárt mellett. Ritka ébrenléti állapotaiban azt észlelheti, hogy egy-egy keményebb figurájának lelkiismerete nyomja a kényelmes derékaljat. Mint például a Medgyessy-féle ügynökbotrány idején: ekkor Hack Péter és az egykori elnök, Kis János távozása kellett ahhoz, hogy a nyugalmi állapot helyreálljon.
"Medgyessynek mennie kell" - írta ekkoriban Kis a Magyar Hírlapban. Úgy vélte: "...nem azért kell mennie, mert a törvény így kívánja, hanem azért, mert demokratikus köztársaságban ez erkölcsi minimum." A történet folytatását ismerjük: Kis volt az, aki távozott. Ő a demokratikus deficit miatt, Hack pedig azért, mert (mint azt akkoriban az Élet és Irodalomban írt cikkében is kifejtette) úgy érezte: a történtek csak betetőzik azt a folyamatot, ami 1996-ban kezdődött meg. Valami hasonló piszkálhatta a csőrét az SZDSZ parlamenti frakciójának is, amely először megvonta a bizalmat Medgyessytől, majd 24 órán belül, a bizalmi szavazáson már megváltoztatta álláspontját.
Mivel a választók egy jelentős részének a parlamenti választás utolsó óráiban történt, váratlan megvilágosodása és egyéb csodák által a parlamentbe bebukdácsolt pártocska azóta ismét hűségesen alussza szövetségesi álmát, Kuncze és néhány párttársának megállapítása arra utal: az SZDSZ-t valami csak nem hagyja aludni. Isten ments, hogy mások lelki problémáit boncolgassuk, de azt mondják: a békés szunnyadást gyakran megzavarja a rossz lelkiismeret.
Itt van például ez a minapi eset Gyekiczki Andrással, akinek kinevezését az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára főigazgató-helyettesi posztjára nem más torpedózta meg, mint a tisztelt Ház elnöke, az MSZP ''élő lelkiismerete'': Szili Katalin.
Egyébiránt épp ez a rendszerváltozás óta példátlan gesztus (a jelölt ugyanis élvezte a parlamenti bizottságok támogatását) indokolta, hogy az SZDSZ váratlanul föltegye ezt a kérdést a pártállami múltról. Kuncze kijelentette: Szili törvénytelenül járt el, Kenedi János, a Nyilvánosság Klub ügyvivője pedig rámutatott, hogy Magyarország lesz az egyetlen EU-tag, amely nem térképezte föl közelmúltját.
A feszültség oka persze nem az, hogy az SZDSZ hirtelen belső késztetést érez: Magyarország ismerje meg történelmét. Sokkal inkább az a hallgatólagos megállapodás, amely a KGB ellen vitézül küzdő D-209-es ügynök botrányát követően köttetett. Medgyessy Péter ekkor ugyanis ígéretet tett, hogy támogatja az egykori állambiztonsági iratok nyilvánosságra hozását.
Hogy az európai választások kampány(műsor)ának része-e vagy sem, azt nem tudható, de messze túlmegy a megértő, szövetségesi lojalitáson Magyar Bálint kijelentése. Az oktatási miniszter a Gyekiczki-ügy kapcsán így kesergett: még véletlenül sem kerülhet fontos intézmények élére olyan személy, akinek kapcsolata volt az egykori demokratikus ellenzékkel.
Gyekiczki, aki Kuncze Gábor belügyminisztersége idején a politikus kabinetfőnöke volt, már a 90-es évek derekán összetűzésbe került a posztkommunista rendszer apparatcsikjaival. Kenedi János az Élet és Irodalomban 1998-ban A (Történeti) Hivatal áldozatai című cikkében írta meg, hogy Gyekiczki kiállt Hegedüs B. András mellett, amikor a TIB alapítója tudományos kutatói engedély birtokában kívánt hozzájutni Földes L. Péter zárolt irataihoz.
Földes az 1956-os forradalom idején a Szabad Kossuth Rádió vezető szerkesztője volt - emlékezetet Kenedi -, és 1957-ben, a véres megtorlások időszakában memorandumot juttatott el a francia nagykövetségre. Ezt követően letartóztatták. A dokumentum bekerült az ENSZ úgynevezett "Ötös bizottságának" a forradalomról szóló jelentésébe. Földest 1996-ban Francois Mitterrand francia köztársasági elnök a becsületrend legmagasabb fokozatával tüntette ki. Kevésbé övezte glória személyét Magyarországon. Nikolits István tárcanélküli miniszter kabinetfőnöke, Somogyi Tamás vezérőrnagy nem járult hozzá, hogy hozzáférhetővé váljanak Földes aktái.
Somogyit Gyekiczki sem tudta meggyőzni arról, hogy nem omolna össze ég és föld, ha a magyarországi kommunista diktatúra egykori ellenségének kikiáltott Földes aktáiba 40 év múltán bepillanthatna egy történész. Somogyi 1997-ben úgy vélte: még az is államtitok, hogy ő és Gyekiczki erről leveleznek.
A két párt kapcsolata ez időszakban más, hasonló jellegű súrlódásokban is bővelkedett: Nikolits levélben rótta meg Demszkyt, aki egy Stasi-archívummal kapcsolatos brémai rendezvényen "éles kritikával illette a polgári titkosszolgálatokat".
A kérdés tehát, hogy Miképpen viszonyuljunk a pártállami múlthoz?, továbbra is nyitott marad. Amennyiben az SZDSZ komolyan meg kívánja válaszolni, íme néhány szerény javaslat:

1.) "A múltat be kell vallani." Ezt József Attila mondta. Frappáns megoldás, ám fölöttébb kínos, ha valaki komolyan veszi. Igaz, József Attilát is "kimarták" a pártból.

2.) Lazán. Ha a múltat arra lehet fölhasználni, hogy alaptalan vádaskodásokkal illessünk élő és elhunyt személyeket, elfedve ezáltal holmi kínos demokratikus deficitet, akkor elő a farbával, alakítsunk parlamenti bizottságot. Mikor kiderül, hogy az egész hacacáré törvénytelen volt, háborodjunk fel.

3.) Vastag arcbőrrel. Kezünket-lábunkat összetörve küzdjünk az ellen, hogy a főváros szívében múzeumot rendezzenek be, amely rávilágít: itt nem is olyan régen a középkort megszégyenítő kínzókamra működött, kivégzéseket hajtottak végre gyakran nyilasból ávóssá vedlett keretlegények. Ugyanakkor kardcsörtetve, nagy garral kérjük számon "a társadalom múltjának megismerését". (Véletlenül se a "nemzet múltjának megismerését", mert ez már nacionalizmus!)

4.) Kreatívan. Kellő ügyességgel ezt is be lehet építeni bármely kampányunkba, majd az ügyes szereposztás után következhet az újabb hatalommegosztás; aztán jöhet az újabb Csipkerózsika-korszak.

Szép álmokat!

Udvardi Zoltán, mno