A WC-ben sápadt fiatalasszony ül valami széken, kezében elkékült magzat, a méhlepény a földön, a köldökzsinór feszül. Mikor született? - kérdezem az ijedt anyát. Nincs egy perce sem, a lepény meg jött magától - válaszolja.
Első a baba. Lefektetjük egy kabátra, nézem a szívét, az működik. A légzés nem nagyon, a szájából folyik a magzatvíz. Hogy is van a nagykönyvben: szabad légutak, lélegeztetés. Hát akkor gyorsan szívás, egy-két befúvás, majd felsír, mindenki megijed, én megnyugszom, aki sír, annak nincs nagy baja. Akkor a köldökzsinór következik, megkeresem a táskámban az érfogót, leszorítás, elvágjuk. Közben megérkezik a rohamkocsi. Régi csapat, ezerszer dolgoztunk már együtt, sok forró helyzet van mögöttünk, félszavakból értjük egymást. Józsi köldökcsatot, izolációs takarót, te fűtsél a kocsiban! Szerelj össze egy infúziót, addig nézem a vérnyomását. Megy minden olajozottan, a babát betakarjuk a furcsa, életmentő, alufólia-szerű takaróba, ez megvédi a lehűléstől. Aztán fertőtlenítés, steril kötés a köldökre. Az anya is hordágyra kerül, vérnyomása elég halvány, infúziót kötünk be, takarót teszünk rá. Közben szidja az orvosokat: ennek is rosszul számították ki az idejét, még lett volna négy hetem. Volt egyáltalán orvosnál? - kérdezem. Hát persze, az elején, de nekem mindegyiket rosszul számolták ki ezek az orvosok - mondja megvetően. Hányadik baba? Nekem az ötödik, de mind korábban jött, mint ahogy mondták.

- Honnan jöttek, hova mennek?
- Pestről indultunk Szekszárdra, csak megálltunk itt kávét inni, aztán tessék.
- Fájásai nem voltak?
- Nekem nem, éreztem, hogy valami nincs rendben, de nem fájt semmim.
- Hogy fogják hívni?
- Még nem tudom.
- Most hova visznek?
- Kórházba Fehérvárra.
- Nem lehetne Pestre vagy inkább Szekszárdra?
- Most nem, egyikük sincs olyan állapotban.

Mikor a nehezén túl vagyunk, az egyik mentős megkérdezi, te András, nem hallottad mi lesz a mentőkkel? Kellünk mi egyáltalán, vagy fel lesz oszlatva az egész, külön lesz a szállítás, mindenfélét lehet hallani, senki nem tud semmit, szörnyű rossz így dolgozni. Én se tudok újat, nagy az anarchia a mentős vonalon az biztos. Aki jól igazgatott semmi pénzből, annak mennie kellett, mert túlköltekezett. Aki most miniszteri biztosként ott dolgozik és az előző hibáit keresi, az sokkal többet kap, de erre van pénz. Teljes a létbizonytalanság a mentősöknél, ezt minden dogozó érzi, érti, de tenni semmit nem tudnak.

Készülődünk az induláshoz, megkeressük a fiatalasszony táskáját, előveszi a papírjait, pár szó a hozzátartozóknak, hol keressék, mi a kórház telefonszáma, anyakönyvezni meg majd itt kell a picit mondom végül. Hol? - így az anya. Hát itt, Velencén. Miért, Velencén vagyunk? Persze, nem tudta? Nem én.

Közben a kutasok takarítani kezdenek, minden csupa vér, a vevők furcsán néznek ránk, kit toltunk ki a WC-ből hordágyon. Nagy a felfordulás mindenki rohanna, mi az, hogy nem lehet a mellékhelységet használni. Csak öt percet tessék várni mondja udvariasan az egyik kutas, amíg a vért feltakarítjuk. A vevő pofákat vágva vár, nem tehet mást, de az arcára van írva a mély megvetés, mi az, hogy őt, a fogyasztót ilyen kár éri, hogy öt percet kell várnia.

Én is készülődök, összerakom a táskámat, persze véres lett a nadrágom, a dzsekim, haza kell menni teljesen átöltözni. A benzinkútnál kezet mosok, a kutasok köszöngetik, hogy ilyen gyorsak voltunk, meg hogy ne haragudjak, hogy szóltak. Miért haragudnék kérdezem, szeretem a váratlan helyzeteket, nem véletlenül dogozom még ma is mentőorvosként részállásban. Pedig - mondják, most a boríték elmaradt. Ez már nagyon úgy néz ki, még arra a TB-től kapott ötszáz forintra sem számíthatunk, mert az anyukánál nem volt TAJ-szám, a fő, hogy mind a ketten megmaradtak.

Beülök a kocsiba, megszólal a rádió:... Híreket mondunk, az Egészségügyi Miniszter 6 pontból álló programot dolgozott ki a hálapénz visszaszorítására. ... Ehhez nem kell kommentár.

dr. Sirák András
megyei szakfelügyelő főorvos