Nem egy lukratív piár-egyenleg, de az még figyelmeztetőbb, hogy felmérések szerint a lakosság jelentős hányada el sem hiszi, hogy László Csaba kirúgásának oka a tévesen megállapított államháztartási hiány lett volna, továbbá a lakosság jelentős része szerint Medgyessynek tudnia kellett a tényleges hiányról, vagyis ilyen megfontolások alapján László helyett mehetett volna akár ő maga is, de persze nem ment.
A miniszterelnök körüli piármunka teljes csődjét jelenti mindezeken túl az, hogy még egy autósztráda-visszavásárlásban rejlő közérzetjavító hatás is semmivé lesz, mert a kedvező hír bejelentését még föl sem fogta a közvélemény, a második napirendi pont már a lakáshitelkamatok emeléséről szól, amit nem sokkal később tetéz a külföldről hazatérő kijelölt pénzügyminiszter megszorításokról szóló bejelentése. Nem hiszek a piár mindenhatóságában, de azok, akik a miniszterelnök környezetében sertepertélnek idevágó beosztásokban, tudtommal igen, sőt ennek a tudománynak élharcosai, kipróbált emberei, külországokban tudományosan feltöltekezett tudósai, érthetetlen hát, hogy miért áll most a magyar miniszterelnök ország-világ előtt mégis úgy, mint egy rakás szerencsétlenség.
Már ha megmutatja magát. Mert gyakori megszólalásai ellenére a magyar miniszterelnök többnyire megbúvik, ha szabad úgy fogalmazni, azzal véteti magát észre, hogy ha teheti, elbújik. Ha keresik, nem találják, ha kérdezik, nem válaszol. Időnként, amikor már maga is túlzásnak érzi ezt a fölszívódást, előjön, bejelenti, hogy a magyar gazdaság jó pályán van, élénkül a külgazdaság, aztán visszahúzza a fejét és eltűnik.
Teszi mindezt akkor, amikor egyáltalán nincs rendben a gazdaság, sőt, ha tetszik, ha nem, legalábbis válságjelek vannak, a szakértők egy részének véleménye szerint eleve új költségvetés kellene. Kell, vagy nem kell, ilyen helyzetben igenis jogos és életszerű az ellenzéknek az a jogszabályokban is garantált lehetősége, hogy különböző fórumokra idézze őt beszámolásra, és hogy a miniszterelnök adjon választ a feltett kérésekre. A fórumokon azonban nem jelenik meg, nem válaszol, az érdemi és fontos kérdések megvitatása helyett most nyomorúságos alkotmányjogi és házszabály viták folynak arról, hogy egyáltalán meg kell-e jelennie a miniszterelnöknek vagy a pénzügyi kormányzat vezetőjének, ha bizottság elé idézik, vagy a parlament előtt, ha az rendkívüli ülésnapot tart. Csakhogy Medgyessy Péter január 19-én a költségvetési bizottság elé Veres János államtitkárt küldte maga helyett, a január 26-i rendkívüli parlamenti ülésen pedig meg sem jelent, mert a kérdéses időpontban söjtöri kisiskolásokkal fényképezkedett valahol az épületben. Ha ezzel a fényképezkedéssel vissza akart vágni a három évvel ezelőtt ugyanilyen helyzetben ugyanilyen ordenáré módon viselkedő Orbán Viktornak, akkor azzal semmi egyebet nem ért el, mint hogy tovább rongálta a magyar demokratizmus állapotát, amitől miniszterelnökként különösképpen tartózkodnia kellene, ezen kívül privátim is nevetségessé tette saját magát, ezt azonban minden további nélkül megteheti.
Két kormányzati év távolából visszaemlékezve úgy tűnik föl, Medgyessy addig volt elemében, amíg osztogatott. Úgynevezett színező emberekkel, a magyar médiagagyi színe-javával járta a vidéket Kapolcstól az óbudai szigeten keresztül Szárszóig, de aztán elfogyott a pénz meg a kitüntetés, és most úgy gondolja, nincs miről beszélni. Összecsuklása szembetűnő és lehangoló: az ország legújabb kori történetének egy kiélezett helyzetében kivételes lehetőséget kapott a demokratizmus helyreállítására, az egyenes beszédre, a nyílt gondolatközlésre. Ezt várta volna az ország nagyobbik része, nem pedig azt, hogy lekvittelje a választási győzelmet. Hosszú távú bizalmat szerezhetett volna őszinteséggel, különösképpen a korábbi négy évben lepusztított demokratikus intézményrendszer helyreállításával, az érdemi társadalmi párbeszéddel. Ehelyett mit tesz? Szabotálja a parlament üléseit, olyan mondvacsinált okra hivatkozva, hogy nem asszisztál az ellenzék lejárató manőveréhez. Ez rendkívül lekezelő és aligha hihető. Az ellenzéknek joga van föltennie a kérdéseit. Ugyanazt a kérdést százszor is, ezerszer is. Valószínűbb, hogy újabban rosszul tűri a kellemetlenségeket, hiszen miféle miniszterelnök az, aki nem vállalja a parlamenti vitát, helyette söjtöri kisiskolások háta mögé bújik?
Lesből kiszól, aztán visszahúzza a fejét.
(De nem megy el Davosba sem, ami nem egyszerűen a világ egyik legjelentősebb globális gazdasági-politikai fóruma, de a rendszerváltás körüli és utáni időkben a magyar kül- és gazdaságpolitikai aktivitás egyik fókuszpontja, már-már emblematikus színhely.)
Magyarországon a gazdaságban pillanatnyilag nem történik szinte semmi. Pontosabban a napokban kezdődik majd egy meglehetősen méltatlan és nyomorúságos vita arról, hogy melyik minisztérium mennyit hasítson ki a költségvetéséből. Ami természetesen alapkérdés, de nem perspektivikus kérdés. A perspektíva szó a miniszterelnök szájából úgyszólván el sem hangzik. Ha jobban meggondoljuk, az országnak ebben a helyzetben nincs pénzügyminisztere, de talán nem is ez a legnagyobb baj, hiszen a helyzet nem pénzügyi, hanem stratégiai megoldást igényel. Aligha stratégia, hogy a gazdasági miniszter időnként idegesen toppant, és azt mondja, de igenis, lesz autópálya-építés. Persze, ha úgy vesszük, a miniszterelnök ennyit sem mond. Ez azért érdekes, mert szintén a Vision Consulting felmérése mutatja, hogy a magyar közélet meghatározó témája lett a gazdaság. Az ember úgy gondolná, ez a fordulat kedvez egy olyan kormánynak, amelyik tele van gazdasági szakemberrel, saját erejét a gazdasági tervezésben, a gazdasági stratégiában látta. Csakhogy a kormányfő nem a gazdaságról beszél, hanem arról, hogy miért csökken a kabinet támogatottsága. Ugyan mit számít ez? Félidőben támogatottsági indexeket a kormányfőn kívül csak Fritz Tamás politológus vizslat, egyébként alighanem teljesen érdektelen. Már súlyosabb a helyzet abból a szempontból, hogy a népszerűségvesztés nem kényszerű gazdasági döntések mellékhatásaként, hanem másfél éves osztogatás után történik. Nem kellene már csinálni is valamit?
Kovács Zoltán, Élet és irodalom, 2003ó4/6