A kommunizmus áldozatainak emléknapján erkölcsi kötelességünket teljesítjük, amit azért teszünk, hogy az embertelenség modern nagyüzemi formái ne merüljenek el a felejtés homályában. A világ közvéleménye a nácizmus rémtetteiről kimondta helyesen a megfelelő ítéletet, és folyamatosan mindent megtett az emlékezet ébrentartásáért. A kommunizmus rémtetteit azonban, noha áldozatainak száma elérte a nácizmust áldozataiét, szemérmesen kezelte ugyanez a közvélemény, időnként már-már bocsánatos bűnként azt sugallva: ahol fát vágnak, ott hullik a forgács. Mintha minden szörnyűség, amit kommunisták elkövettek, csupán nemes elvek torzult gyakorlata volna.
Sajnos Magyarországon ma is vannak olyanok, akik a sztálinizmus hétköznapjairól könyvet írva relativizálni próbálják a kommunizmus bűneit. Vannak ma is olyanok, akik átnevezni akarnak: a gaztettet kényszer hatására elkövetett visszaéléssé; a terrort megbékéléssé. Sajnos olyanok is vannak, akik arról beszélnek, hogy a múltat el kell feledni. Elfeledni a választási csalást, a kék cédulákat, a szovjetek támogatásával történő totális hatalomátvételt, a népfrontos álválasztásokat, az egyházak megnyomorítását, a kisajátításokat, a kuláklistát, emberek sokaságának magkínzását és megölését. Szabad-e ezen az úton mennünk? Két éve ilyenkor minden jó érzésű ember örült, hogy a Terror Háza múzeum létrehozásával végre régi adósságát törleszti a nemzet a kommunista diktatúra és az 1956-os forradalom mártírjaival és túlélőivel szemben, akik 12 éven keresztül hiába várták sebzett önérzettel, hogy a demokratikus Magyarország immár megtalálja az emlékezés és a kegyelet méltó mementóját: az erkölcsi igazságtételnek azt a formáját, amely nem keveri össze a megbékélést a történelmi hazugsággal, az üldözőt az üldözöttel, és amely nem ringatja magát abban a hitben, hogy lehetséges a bűnökről úgy beszélni, hogy ne nevezzük meg a bűnösöket.
Az emlékezés joga nem szerepel az emberi jogok katalógusában, de európai kultúránk része. József Attila is azt írja, ha rendezni akarjuk végre közös dolgainkat, az kell, hogy a múltat békévé oldja az emlékezés. Az emlékezés olyan, mint a testnek az immunrendszer, képes megvédeni a bajtól. Mert a baj bárikor jöhet. Tanúja ennek a világban ma is létező diktatúrák sora: Korea, Kuba, ahol ma is Marx és Lenin nevében működnek az elnyomás ördögi gépezetei. Nekünk, magyaroknak, akik mindkét 20. századi diktatúrát megszenvedtük, kötelességünk átadni a jövő nemzedékének az áldozatok emlékét: Soha többé kommunizmust.

fidesz.hu