Nem vagyok tagja az írószövetségnek, nem is szándékozom belülről átélni a Bajza utcai vergődést, sem bizonyos - magukat írónak gondoló - szélsőjobbos egyénekkel nem kívánok egy levegőt szívni, mégis meg tudom mondani, mivégre kell fenntartani efféle szervezeteket. Merthogy van több, nem csak az emlegetett gittegylet, vannak kifejezetten jól prosperáló írószervezetek: a József Attila Kör, a Szépírók Társasága - és ezek úgyszintén lobbiznak az S. L. által séróból hazavágott "szépirodalmi törvényért". Ezek, az adózók gyönge testén élősködő szervezetek műfordítótáborokat, konferenciákat, nemzetközi írótalálkozókat szerveznek, könyveket adnak ki, díjaznak, kortárs irodalmat juttatnak el külföldre, ingyenes jogi tanácsadást biztosítanak, verseket gombostűznek a metró falára, számon kérik a minisztertől, ha sánta és kancsal anyanyelvpályázatot ír ki. Meg mit tudom én, még ezer dolgot művelnek. "Szépirodalmi törvényt" pedig nem maguknak akarnak (nem is tudom, mire gondol S. L., kéne a literátorklubba egy réz tintatartó, vagy nem ártana új húrokat venni a közös gyakorlós lantra?), de az irodalom valódi színtereiért: a folyóiratokért és a kiadókért lobbiznak. Eztet összefoglalóan úgy hívják, eddig azt hittem, nyilvánvaló: érdekvédelem. Afféle remekművek gondtalan kiadását és európai színvonalú menedzselését szeretnék biztosítani, mint az S. L. által is szorgosan végignyálazott Hősöm tere. "Tessék remekműveket alkotni, eladni és valahogy megélni, nem pedig a közpénzemért kuncsorogni, alanyi jogon, nyilván" - vágja ki a rezet S. L. Bármilyen szégyenletes, itten mostan elárulom neki, hogy a föntebb említett kiváló Parti Nagy Lajos-regény nem kelt el annyi példányban, hogy kizárólag az árbevételből nullszaldós (!) lehetett volna a kiadónak (a szerző, aki ugye éljen meg valahogy, nincsen bérszámfejtve...). Még néhány olyan író, akit támogatás nélkül lehetetlen lenne kiadni, csak úgy kapásból: Bodor Ádám, Mészöly Miklós, Tolnai Ottó, a Nobel-díjig Kertész Imre. Nem kell "szépirodalmi törvény", mert a takarítónők is keveset keresnek. Ezen még nem gondolkodtam el, de tényleg. Maradjon csak minden, ahogy van, éppen csordogál a könyvkiadás: Mészöly Miklós életművéhez például méltó az ötszázas példányszám, nem kell reklám, díj, díszkiadás, menedzsment, nem kell végre "megcsinálni" egy szerzőt, egy könyvet, ahogy annak nyugatabbra hagyománya van. S. L.-nek igaza van, cikkezzen csak az európai sajtó a soron következő nemzetközi díjnál is, hogy a szerzőt hazájában nem is ismerik. A szívemnek legkedvesebb, milliméterre pontos definíciója azért mégis az (talán a tankönyvekbe is frissiben bele kellene másolni), hogy: "Magyar író az, akit a művei alapján arra hitelesítünk." Kik? Az S. L.-baráti körök? A Raklapon Maradt Remekműveket is Elolvasó Kiscserkészek Klubja? Hogyan jusson el egy kortárs remekmű a minősítésig? Kár, hogy napilapoknál nincsen szokásban a szépirodalmi redakciókban olyan klafán működő minőségi-szelekciós rosta. Nem kellene az újságírókat kézből etetni.

Grecsó Krisztián
író

nol - fidesz.hu